Bokros Lajos egy nemrég vele készült beszélgetésben kifejtette, hogy a nemzeti szűkkeblűség és az erre épülő kirekesztő módon multiellenes törekvések katasztrofális következményekkel járhatnak az országra. Ezek súlyos szavak, érdemes lenne tehát alaposabban megvizsgálni, vajon valóban ilyen szűkkeblűek lennénk-e mi, magyarok.
A multik magyarországi múltja most már húsz évre nyúlik vissza, hiszen 1988-tól "állomásozhatnak ideiglenesen hazánk területén". Ez a különös csengésű nyelvi fordulat az idősebb korosztályok számára talán érdekes képzettársításokat sugall, a multik esetében pedig azért látszik jogosnak, mert állandóan azzal fenyegetnek minket, hogy azonnal eltávoznak, ha nem igyekszünk a kedvükben járni. Túl azon, hogy ez ócska és primitív blöff, nagyjából annyira indokolt, mintha a parazita megfenyegetné a gazdaállatot: ha nem szolgálja engedelmesen élősködőjét, akkor a végén még parazita nélkül marad. Ami – lássuk be – valóban végzetes csapás lehet minden élőlény számára. Magánál 1988-nál azért érdemes kicsit elidőzni, mert a felnőtt népesség döntő többsége evidenciaként kezeli, hogy a legújabb kori magyar kapitalizmust az 1990-es választás utáni magyar kormányok vezették be. Ám ez tragikus tévedés! Már 1984-ben elkezdődődött – természetesen legfelsőbb politikai utasításra – annak a törvénynek az előkészítése, amelyet 1988 áprilisában nyújtottak be, értelemszerűen a "régi rendszer" parlamentjének. Ezt a törvényt, amely 1988 szeptemberében lépett hatályba, és máig is az 1988. évi V. törvény nevet viseli, mindenki azóta is csak "társasági törvényként" ismeri. Valójában tehát ez a jogszabály teremtette meg a kapitalizmus működési feltételeit Magyarországon. Aki azonban felnőttként élt abban a rendszerben, az pontosan tudja, hogy benyújtására aligha kerülhetett volna sor, ha az ezt megalapozó külső és belső hatalmi alkuk nagyjából egy évtizeddel előtte le nem játszódnak.
Nagy valószínűséggel tehát 1978 és 1982 között "minden" el is dőlt a rendszerváltással kapcsolatban. Természetesen úgy, hogy nemcsak nem tették lehetővé a magyar nép döntő többségének, hogy "társszerzője" lehessen saját történelmének, hanem eleve kizárták, sőt durván kilökték belőle, s réslakó páriává tették saját hazájában. Ezt azért fontos előrebocsátani, mert a magyar nép Bokros Lajos által kárhoztatott durcás "szűkkeblűsége" ilyen előzmények után már pusztán "idegi alapon" is indokolt volna, de akad ezen kívül még más is. Tegyük mindjárt hozzá: a magyar társadalom döntő többségének nemcsak akkor nem volt fogalma sem róla, hogy mi is zajlott le az "igazi rendszerváltás" időszakában ott a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján, hanem azóta sincs. A következményekből persze azért húsz év alatt kirajzolódott egy s más, és ez bizony nem feltétlenül tölti el elégedettséggel a magyar társadalom felszámolásra ítélt több ségének gyermeki szívét.
Ha csak a puszta számadatokat nézzük, akkor is elég érdekes összefüggésekre bukkanhatunk. Az a tény, hogy a multik húsz év alatt nulláról kilencven százalékra emelték a magyar gazdaságban megtermelt profitrészesedésüket, talán már nem is döbbent meg senkit. Erre még azt is mondhatnánk, hogy ja, kérem, hát a fejlett Nyugat meg az ő híres hatékonysága és versenyképessége… Ám ha azt is figyelembe vesszük, hogy a különféle adókedvezmények és állami támogatások miatt "per szaldó" valójában most már nemcsak egyszerűen semmit nem fizetnek be az államkasszába, hanem csaknem évi ezermilliárd forintot vesznek ki onnan, akkor talán érdemes lenne egy-két dolgot végig gondolnunk. Például azt, hogy miközben Kádár Jánostól Bokros Lajoson át Gyurcsány Ferencig minden nagy "megszorító" ugyanazt ismételgette, miszerint a magyar társadalom "túlfogyasztása" a deficit- és az adósságnövekedés fő oka, az igazi "túlfogyasztó" az éppen mindezt vezérlő globális birodalom, illetve annak képviseletében a multi. Meg azt, hogy a megszorítók nem csak e pusztító hazugságok ismételgetésében közösek. Közben mindent igyekeztek megtenni azért, hogy a magyar társadalom értékmezőit gátlástalanul kiszolgáltassák a globális kényszerítő hatalom bulldózereinek, a multinacionális vállalatoknak. Ennek nyomán ma már legfeljebb egy nosztalgikus metaforát ismételgetünk, amikor azt mondjuk, hogy "magyar gazdaság". Az, amit ezzel a fogalommal illetünk, két teljesen szervetlenül egymás mellé "csikorított" elemből áll. Az egyik a mindent meghatározó, a profit döntő többségét eltulajdonító két tucat globális óriás vállalat "lokális telephelyeinek" hálózata. A másik a létalatti létbe kényszerített pária vállalkozók hulladékon tengődő roncsgazdasága. Ők a kriminalitás hátárán egyensúlyoznak, és kényszerűen egyre gyakrabban lépik át. Az persze valóban eléggé el nem ítélhető, hogy ráadásul ez utóbbiak még "szűkkeblűek" is, de valami azt súgja, hogy a derék liberális közbeszélőink, mint Bokros Lajos, a szűkkeblűségnél sokkal érdesebb nemzeti karaktervonásokkal lesznek kénytelen szembesülni.
Csak remélhetjük, hogy a nem is túl távoli jövőben. Már csak azért is, mert ha ez nem történik meg hamar, a távolabbi jövő a szó szoros értelmében "oka fogyottá" válik.
Bogár László
Magyar Hírlap
