A választásokig tartó időszak magától is elég feszültséggel lesz teli, de csak növeli a feszültségeket, hogy közben minden második-harmadik héten akad valamilyen húsz évvel ezelőtti esemény, amely a hivatalos „rendszerváltás” kezdeteit kapcsolja össze a ma lehangoló világával. Példának okáért az 1989-es határnyitás évfordulóját ugyanazzal a hamis és ócska, „csinált” pátosszal ünnepeltük, ami egyik fő jellemzője volt e húsz évnek. Mert ugyan mi ünnepelni való van mindazon, ami az elmúlt húsz évben logikusan vezetett a mai végkifejlethez? A nemrég elhunyt Cseh Tamás egyik dalának szövege akár mottója is lehetne mondandómnak: „Azért lettünk mi mostan szabadok, / Mert megengedték nekünk a nagyok.”
Bár a rendszerváltás rendszerének bukása nyilvánvaló, a közbeszédet mégis azok a véleményhatalmak uralják, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy 1989-90 a magyar társadalom „fejlődésének” fontos és pozitív állomása. Már csak azért is, mert történetesen ők a rendszer „főépítészei”. Ebben az elbeszélési módban az a legfőbb tabu, hogy valójában egyszerű birodalomváltás ment végbe, amelynek békés jellege annak a máig feltáratlan hatalmi alkunak köszönhető, amely a magyar társadalom döntő többségét kifosztásra ítélte. E hamis elbeszélési módnak tehát az a lényege, hogy egyszerre tudja a kifosztott többséget az őket tönkretevő rendszer elfogadására bírni, és megünnepeltetni önnön nagyszerűségét – amivel ezt a kiváló rendszert létrehozta és üzemelteti.
Az 1989 nyarán lejátszódó „határnyitás” ünneplése nagy pompával zajlott le: a német kancellár asszonnyal, nyugati kiválóságokkal és az akkori „hősök” felmagasztalásával (magas kitüntetésekkel). Az igazság azonban az, hogy a világ legfőbb hatalmi tényezői számára már valamikor a hetvenes évek végére, a nyolcvanas évek elejére világossá vált: a „keleties globalitás” szovjet birodalmi kísérlete megbukott. Innentől kezdve már csak a vesztes birodalmi elit új világrendbe való beillesztésének feltételeiről szólt a történet. Ezek az elitek saját leendő pozíciójukat azzal az ígérettel javíthatták, hogy igyekeznek engedelmes kiszolgálói lenni az új birodalomnak. Ígéretüket túl is teljesítették – és teljesítik mind a mai napig. A Reagan amerikai elnök és Gorbacsov szovjet pártfőtitkár között zajló tárgyalások 1986 és 1988 között lényegében minden alapvető kérdést eldöntöttek. Tehát ami ezután végbemegy, az egyszerű „látványtechnikai tűzijáték”, csak arra szolgál, hogy a vesztes többség retinájára égesse az optikai csalódást (értsd: éppen most harcolják ki hősiesen a „szabadság és felemelkedés” új rendszerét). Akik tehát 1988 után hajtanak végre „hősi tetteket”, valójában csupán „politikai brókerek”, és „bennfentes kereskedelmet” folytatnak cinikusan röhögve. A „szakma” akkor beszél bennfentes kereskedelemről, amikor a bróker eleve olyan információk birtokában van, amelyek lehetővé teszik számára, hogy minden kockázat nélkül jusson mesés üzleti nyereséghez.
A határnyitás pontosan ilyen esemény volt! A történet valamennyi szereplője tudta, hogy a játszma végleg eldőlt, és csak időzítés kérdése, ki milyen hősi pózban tetszeleghet az ezt követő időkben. A főszereplők között, akárcsak a bennfentes brókereknél, némi feszültséget legfeljebb az egymással folytatott küzdelem okozhatott, amelyet a „főbátor”, illetve esetleg az „albátor” pozícióért folytattak. Különös és groteszk bájt az ad a mostani ünneplésnek és kitüntetéseknek, hogy azok osztogatják egymásnak párás szemekkel, akik mindezt előidézték. Valami rejtélyes okból talán még mindig azt hiszik, hogy a nép velük ünnepli mámorosan „szabadságát és felemelkedését”, sőt mérhetetlenül hálás nekik hősi tetteikért, bátorságukért. A nép azonban inkább arra lenne kíváncsi, hogy e nagy szabadság és jólét közepette miként lehetséges, hogy a testi-lelki és anyagi lepusztulás annyi megalázó állomása után, most, a huszadik évfordulón éppen azzal vádolják meg ismét, hogy csak zabál és hedonizál itten összevissza. És minden eddiginél durvább erőforrás-megvonást helyeznek kilátásba vele szemben.
Van abban valami sötét szimbólum, hogy a kilakoltatás, amelyről a ma élő nemzedékek azt hitték, hogy csak a történelemkönyvekbe zárva létezhet, valóságként fenyegeti családok százezreit. Hogy miközben a BKV-jegyek ára kétszázszorosra emelkedett, szemben a fizetésekkel, amelyek ez idő alatt csupán 35-szörösre, addig a cégnél milliárdos nagyságrendű pénzszivattyúk működnek a bennfentes oligarchia „szabadságának és jólétének” elősegítésére. Hogy a tudatosan szított hamis etnikai polgárháború gerjesztésével próbálják az eddigi kiszolgáltatottságot és szenvedést a sokszorosára emelni azok, akik ezt a „szabadságot” hősiesen elhozták nekünk.
Az 1989-90-es történéseknek valóban van üzenetük. A 2010-es választások utáni kormány történelmi felelőssége, hogy végre kézbesítse is ezt az ország elcsigázott népének.
Bogár László
Forrás: Magyar Hirlap online
