Bár ez már senkit nem lepett meg, de az első negyedév gazdasági növekedési adatai a háború utáni harmadik legnagyobb visszaesést mutatják Magyarországon. Eddig csak 1956 és a "rendszerváltás" okozott ennél nagyobb pusztítást. Gyenge vigasz, hogy bár egész Európa zuhanásban van, a magyar adatok nem tartoznak a legrosszabbak közé, sőt a térség számos "bezzeggyereke" még a magyarénál is nagyobb fenyegetésekkel néz szembe. Ha volna merszünk (ennek egyelőre semmi jele!), akkor számos érdekes összefüggést ismerhetnénk fel a most zajló folyamatokban, és ezek a felismerések akár segíthetnének minket a kiutak megtalálásában.
Amivel először is szembesülni kellene, az az, hogy a gazdasági növekedés leggyakrabban használt mérőszámai többnyire végzetesen félrevezetők. A GDP számos súlyos fogyatékosságának egyike éppen az, hogy az itt tevékenykedő külföldi vállalatok által elsajátított jövedelmeket mint a "magyar" gazdaság teljesítményét tünteti fel. Szó se róla, valóban a mi teljesítményünk, csakhogy olyan teljesítményünk, amelynek hozadékához nekünk lényegében semmi közünk, az bármikor teljes terjedelmében kivihető az országból. És az utóbbi évek során a "magyar" gazdaság már nem más, mint a "hazánk területén ideiglenesen állomásozó" két tucat globális vállalat "lokális" telephelyeinek hálózata. Náluk halmozódik fel az összes profit kilencven százaléka, és ezt többnyire teljes egészében ki is viszik az országból. (2007-ben ez 24 milliárd eurót tett ki.)
Ahogy a globálisválság-örvénylések elkezdődtek, néhány hónap alatt szétfoszlott az a liberokrata ideológiai gépezet által keltett hamis illúzió, amire az egész rendszerváltás épült. Drámaian láthatóvá vált – ami eddig is nyilvánvaló volt –, hogy az ország globális kiszolgáltatottsága életveszélyes szintre emelkedett az elmúlt évtizedek során. A Magyarország nevű "lokalitást" csak profitábilis telephelynek használó globális vállalatok innen lebonyolított exportja – a hanyatló globális kereslet nyomán – azonnal és radikálisan csökken. A profitok teljes egészét most már automatikusan kiviszik, nem csak a tőke beáramlása áll le, de megkezdődik a bennlévő tőke kivonása is. A történelemből kilökött, réslakó páriává züllesztett "bennszülöttek" maradék magyar gazdasága pedig tartalékok híján éppen megsemmisülőben van. Így az ország anyagi újratermelési folyamatai az eddigi lepusztulási lejtőt követően szabadesésben zuhannak ismeretlen mélységek felé. Kiderült tehát, hogy amit a GDP-számítás hamis ködfüggönye elfedett, az a valóság.
Közben a kifosztásunkhoz szükséges uralmi rend szervezeti-intézményi kereteinek kiépítését és üzemeltetését is velünk fizettették meg. És ezt már csak végzetes eladósodással sikerült teljesítenünk. Az így kialakult adósságcsapda, és az erre épülő kamatszivattyú zavartalan működtetéséhez viszont továbbra is ragaszkodik a globális pénzhatalmi rendszer. Miközben látni való, hogy a magyar társadalom döntő többségének kifosztottsága a végső fiziológiai határokhoz érkezett. Az előttünk álló kritikus évek tehát csak a két világháború és 1956 történéseihez mérhető súlyosságú konfliktusokat hoznak a felszínre. Olyan, a kollektív tudattalanban azóta is ott rothadó-bűzlő iszonyatokkal tarkított konfliktusok ezek, amelyeket Trianon, a ki- és betelepítések, deportálások és kölcsönös népirtások okoztak.
Azzal sem árt számot vetni, és ez a térségbeli sorstársainkra is vonatkozik, hogy Magyarország csak előképe a várható "valaminek". Hamis tehát az a jól hangzó szlogen, hogy hazánk éllovasból vált sereghajtóvá. Egyrészt ugyanis, ami sikeres éllovasnak mutatott minket, az csupán a globális hatalomgazdaság "beetetési" fázisa volt. Mindez akkor, amikor el kellett hitetni, hogy a globalokomprádor behódolás, íme, meghozza gyümölcsét. Másrészt Magyarország most is "éllovas", mert ami velünk történik, az rövidesen még súlyosabb formában fog megjelenni azoknál a sorstársainknál, akiknek elitjei esetleg még a magyarénál is tudatlanabbak, és/vagy cinikusabbak voltak. Erre utal az a tény, hogy Lettország éppen háromszor olyan sebességgel zuhan, mint mi. Néhány éve még, a másik két balti országgal együtt – amelyek szintén kritikus állapotban vannak –, a globális vélemény hatalom hamis értelmezési kerete szerint ők voltak a siker abszolút csúcsai. Hasonló játszódik le Romániával és a még sikeresebbnek kikiáltott Szlovákiával. Pedig az utóbbi az euróövezet védelmét is élvezheti. Ezek az országok, noha az adóssághelyzetüket illetően lényegesen jobb feltételekkel indultak, mint Magyarország, a jelek szerint ugyanabba a csapdába sétáltak bele. Helyzetük most súlyosabbá válhat, mint hazánké. Talán a leginkább vészjósló mementó annak az Írországnak a megzuhanása, amelyet már lassan két évtizede sztárol a globális értelmező erőszak. Kiderülni látszik, hogy csupán viharos gyorsaságú globalogyarmatosítás hamis foglalata volt az "ír csoda" mítosza.
Vajon képesek leszünk-e tanulni a ránk váró, most már elkerülhetetlennek látszó tragédiából?
Bogár László
