KISGAZDÁK BLOGJA

Ma a neonáci gondolkodásmód a közbeszéd természetes részévé vált, minden mérés szerint valódi veszély az, hogy erős jobboldali nagy párt van az élen, a harmadik helyen pedig egy szélsőséges, ócska, kirekesztő párt. Lehet rosszul érezni magunkat a kirekesztés, az egyre erősödő idegengyűlölet, a rasszizmus és hasonlók miatt, sajnos – ekképp jellemezte a közállapotokat Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a Nap-keltében. Szerinte a jobboldali szélsőségveszélytől érzik magukat rosszul az emberek. Nem mondta meg, hogy szavait milyen „mérések” igazolják, de volt megoldási javaslata: menjenek az emberek szavazni az SZDSZ-re, hogy „Magyarországon ne a szélsőségekről szóljon az élet”.

Bár az igazságot rendszerint úgy hessenti el, mint holmi bosszantó legyet, mégis felhívnám Horn Gábor figyelmét: a rasszizmustól momentán a lakosságnak körülbelül tíz százaléka fél. Ez az arány pedig nagyjából az MSZP–SZDSZ-koalíció megmaradt híveinek számát tükrözi. Ellenben – a Progresszív Intézet legfrissebb adatai szerint – sokkal többen vélik úgy (14 százalék), hogy nem az ordas eszmék, hanem a kormányzati megszorítások miatt kell félniük. 16 százalék fél a cigányok által elkövetett bűncselekményektől. A válaszadók 27 százaléka a politikai korrupció miatt aggódik, 40 százalék a szervezett bűnözés miatt nem érzi magát biztonságban, 41 százalék pedig amiatt, hogy elveszítheti a munkahelyét. 42 százalék a gazdasági válság miatt szorong, és 48 százalék, vagyis a megkérdezettek majdnem fele érzi úgy, hogy ha valamitől félnie kell, az a növekvő szegénység. Mindezt pedig, ha jól sejtem, nem az alkalmasint utcán hőbörgő radikálisok okozták Magyarországnak. Hanem például Horn Gábor.

Teleordítják a nyugati sajtót kormány közeli és nagyon SZDSZ közeli jogvédők, hogy micsoda kisebbségellenes pogromok folynak, s mennyire el van harapózva a rasszizmus Magyarországon. Amikor pedig kirekesztőkről és szélsőségesekről beszél az SZDSZ, végső soron az egész jobboldalt, sőt a lakosság nagyobb részét érti alatta. A balos logika szerint ugyanis a radikáljobb, ez a sötét métely átjár minden konzervatív, nemzeti szemléletű közösséget; a „szélsőség” a nemzeti-konzervatív oldal természetes szövetségese és kacsintópartnere.

A valódi szélsőségesekre az jellemző, hogy a kényelmetlen valóság – például a létező adatok – helyett ideológiai ábrándképekből indulnak ki. A szélsőséges mindig markáns ellenségképet lát maga előtt. Ha épp nem lát, keres. Amennyiben pedig uralomra jut, politikájának lényege az ellenfél megsemmisítése. Ahogy Gyurcsány mondta, amikor belehuppant a bársonyszékbe: „le kell verni a jobboldalt, és én meg is teszem hezitálás nélkül”. Szélsőséges az, aki kifoszt, majd megrágalmaz egy népet, a kollektív bűnösség elvét vetítve rá. A szélsőség gyanúsít, megfigyel, följelent, s ha csak teheti, támad.

Ha volt szélsőséges kormány hatalmon Kádár óta, akkor az az SZDSZ–MSZP-garnitúra. Ha van Magyarországon totalitárius, ha úgy tetszik, náci tempó, az ezt a kormányt jellemzi, amely valójában a lakosságot tekinti ellenségnek. Az előző kormányfő alatt e garnitúra sem titkosszolgálati eszközöktől, sem a legkíméletlenebb erőszak bevetésétől nem riadt vissza. A jelenlegi alatt – egyelőre – marad a kiéheztetés taktikájánál.

Horn Gábor és elvtársai kevesen vannak és igen buták. Engem azonban az aggaszt, hogy e szánalmas, vesztét érző csapat keze ügyében veszélyes fegyver van: a politikai hatalom. Még mindig.