2009. május 9-én szombaton Budapest és Pest megye kisgazda vezetői részvételével értekezlet és fórum zajlott.
Új, duális elven működő gazdaságpolitikára van szükség, amely segít megőrizni a multinacionális gazdaság erőforrásait, a beruházásaikhoz történő csatlakozás lehetőségeit, de emellett olyan gazdaságélénkítő programra épít, amely elsősorban a nemzeti erőforrásokat használja fel - erről beszélt lapunk és az Echo Tv tulajdonosa, Széles Gábor nagyvállalkozó szombaton egy budapesti lakossági fórumon. Mint mondta, az ország a magyar vidék, a kis- és középvállalkozások segítségével tud csak kilábalni a gazdasági válságból. Széles Gábor szerint olyan célt kell magunk elé tűzni, hogy a magyar vidék úgy fessen, és olyan erős legyen, mint Ausztriában vagy Észak-Olaszországban.
A Bajnai-kormány tervezett lépéseivel kapcsolatban kiemelte, hogy a gyes és gyed két évre szűkítése, illetve a szociálpolitikai lakástámogatás megszüntetése az építőipart is tönkreteszi, az ágazatot harmincmilliárd forinttal rövidíti meg. Az adókiesés után az építőipar több veszteséget termel, mint amennyi megtakarítást az eddigi juttatások megszüntetése hoz a költségvetésnek. Ezek a kormányzati intézkedések - mondta Széles Gábor - céljukkal ellentétesen még rosszabb helyzetbe hozzák a költségvetést.
A fórumon emlékeztetett arra is, hogy akik tavaly mentek nyugdíjba - a nyugdíjszámítás módszerének változtatása okán - eleve egy hónapnyival kevesebb nyugdíjat kapnak, mint sorstársaik. Így őket a szocialisták most másodjára is megsarcolják a tizenharmadik havi nyugdíj elvételével.
Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a fórumon kijelentette: meg kell akadályozni, hogy a saját otthonainkban albérlőkké váljunk. Az ingatlanadó bevezetése ellen szerinte polgári engedetlenséggel kell felvenni a harcot.
(Magyar Hírlap)