Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a családi gazdaságokra, s a falvakban kialakítandó szövetkezésekre – mondta lapunknak Turi-Kovács Béla. A Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint az élelmiszer-feldolgozóipart, a kiszolgáló kereskedelem döntő részét magyar kézbe kell venni, a termelőket pedig tulajdonosi érdekeltséghez kell juttatni.
"Olyan birtokszerkezet kialakítására van szükség hazánkban, amely a szükséges mértékű nagybirtok megtartása mellett hangsúlyt helyez a családi gazdaságokra éppúgy, mint a falvakban kialakítandó szövetkezésekre is" – mondta lapunknak Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Kisgazda Polgári Szövetségpárt elnöke.
Szerinte az élelmiszer-feldolgozóipart, a kiszolgáló kereskedelem döntő részét magyar kézbe kell venni, a termelőket pedig tulajdonosi érdekeltséghez kell juttatni. Az ország vezetésében nem egyszerűen hatalmi váltásra van szükség, hanem olyan fordulatra, amely az emberekben helyreállítja az általuk szabadon választott kormányba és a jövőbe vetett bizalmat.
"Minden magyar ember érdeke és alapvető törekvése kell legyen, hogy a 2010-es parlamenti választásokat előre hozzuk, és azt lehetőleg az európai parlamenti képviselő-választással együtt megtarthassuk. Ha ez meghiúsulna, mert Gyurcsány és társai makacs módon ragaszkodnak a hatalomhoz, akkor a jobboldalnak, a Fidesz-szövetségnek készen kell állnia arra, hogy az országépítést a 2010-es választás után azonnal megkezdje" – emelte ki a politikus. Nem pénzügyi, de még csak nem is gazdasági krízissel állunk szemben. Az, ami bekövetkezett, sokkal inkább tekinthető fundamentális társadalmi válságnak.
Hozzáfűzte: a polgári kormány 1998 és 2002 között nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy a társadalom többségének érdekét szolgáló fordulatot hajtson végre. Az ország gazdaságát emelkedő pályára állította.
"A jelenlegi balliberális rezsim immáron hét éve a rendszerváltás óta a leghosszabb időn keresztül regnáló kormány. Ki kell jelenteni: a Gyurcsány-kormány a legsikertelenebb, a legtöbb kárt okozó kormányzat a rendszerváltás óta. Az elmúlt öt év gyalázatos kormányzása, a kabinet kártevése olyan mértékben vetette vissza Magyarországot, hogy térségünkben nálunk a legsúlyosabbak a válság következményei" – hangsúlyozta Turi-Kovács.
Hazánk legfőbb stratégiai értéke az a hatmillió hektár mezőgazdaságilag hasznosítható termőföld, amely munkát és megélhetést adhat a ma reménytelen jövő elé néző több millió vidéki embernek, és amelyre magyar kézben lévő feldolgozóipar és kereskedelem épülhet fel. Ezt a kivezető utat mutatja a Fidesz-, a Széles Gábor-féle és a kisgazda program is. Utalt rá, hogy az ország egyes részein már most is nyolcvanszázalékos a munkanélküliség. Az a tény, hogy a Gyurcsány-kormány, Gráf József miniszter közreműködésével 2008-ban húszmilliárd forintot, 2009-ben pedig 37 milliárd forintot vont el a mezőgazdaságtól, bizonyítja a kormány és a miniszter alkalmatlanságát.
"Ha a Fidesz velünk, a Fidesz kisgazdáival együtt elnyeri a választók bizalmát – mondta –, képes arra, hogy az emberek teljes összefogásával kivezesse az országot az elhúzódónak ígérkező válságból, és új stratégiai célokat határozzon meg."
MH