HTML

Kisgazdák Blogja

A polgári kisgazdák nem hivatalos blogja. A bejegyzés tartalmáért a szerző felelős.

Friss topikok

Gazdabál Gyulán

Kisgazda 2009.02.26. 06:03

Már több mint másfél évtizede minden évben megrendezik gazdabáljukat a gyulai kisgazdák, akik idén a Dürer Albert Általános Iskolában mulattak február 21-én.

A több száz fő részvételével megtartott jó hangulatú rendezvényt Balogh Lajos, a KPE Békés megyei alelnöke nyitotta meg köszöntőjével, utána Chladek Tibor, a KPE Ifjúsági Tagozatának vezetője idézte a hallgatóság elé beszédében Bibó István szellemét. "Amikor napról-napra súlyosbodó nehézségekkel állunk szemben, felértékelődik a közösségek szerepe. Bibó István a szabadság kis köreiről írt, olyan kis közösségekről, ahol a mindenkori hatalomtól függetlenül megélhetjük a szabadság, a függetlenség érzését. Ezt a gondolatot továbbszőve engedjék meg, hogy kijelentsem: ma a szabadság és a szeretet kis köreire van szükségünk, olyan közösségekre, ahol a mindennapok gondjaitól-bajaitól, nehézségeitől-szomorúságaitól függetlenül megélhetjük a legfontosabb emberi értékeket: a szeretetet, a barátságot, az odaadást, az összefogás élményét - vagyis mindazt, amiért élni érdemes. E tekinteten is példaadó a hagyományos gyulai gazdabál" - fogalmazott az ifjú kisgazdák vezetője.

A megnyitó után Kiss Károly, a KPE IT országos alelnöke a Dunakanyar-menti Kisgazdák nevében nyújtotta át ajándékát Balogh Lajosnak: egy nagyméretű, címeres nemzeti zászlót.

A bál finom vacsorával folytatódott, és hajnalig tartó tánccal végződött Gyulán.
 

(kisgazdait.mlap.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgazda.blog.hu/api/trackback/id/tr54966721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása