Az utóbbi néhány hétben már a harmadik ingyenes ebédosztást szervezték meg a hétvégén a helyi kisgazdák. Nem véletlenül, hiszen most is több száz adag étel került szétosztásra.
Ezúttal Kaszás-levessel várták szombaton a rászoruló családokat a helyi kisgazdák. Voltak, akik családostól, voltak, akik egyedül álltak sorba a tál meleg ételért.
- A terveink szerint folytatni fogjuk az adományozást, reméljük minél többen felismerik ennek szükségét, és támogatni fogják az akciónkat.
Persze most is akadtak olyanok, akik első szóra az akció mellé álltak, nekik ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatást - emelte ki Balogh Lajos, a KPE megyei alelnöke. A meleg étel mellett ezúttal is kaptak a gyerekek csokoládét, és a felajánlott ruhákból is válogathattak a rászorulók.
A szervezők köszönetet mondanak az adományokért a Ferrero csokoládégyárnak,
Gerhart Stengelnek, Koppányi Györgynek, Koppányi Györgynének, Mikus Évának, Mikus Lászlónak, és a Penny Market-nél található Gyulai Húsáruháznak
(gyulanet.hu)