Országos elnökségi és országos vezetőségi ülést tartott 2008. szeptember 13-án Szarvason a Kisgzda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (Kisgazdák). Az alábbiakban az ülésen megszavazott határozatok olvashatóak.
1. A helyi, és a megyei szervezetek egyeztetés után 2008. december 15-ig tartoznak az országos központba eljuttatni azoknak a személyeknek a névsorát, akiket az országgyűlési, önkormányzati választásokon indítani vagy támogatni kívánnak.
2. Szakemberek bevonásával a termőföld védelme érdekében módosító javaslatokat kívánunk készíteni a Földtörvényhez, valamint vízgazdálkodási tervet és Alföld-fejlesztéséről önálló programot.
3. A KPE-KPSZ programelőkészítő-bizottsága a nyár folyamán beérkezett javaslatok megvitatása céljából a kisgazda mozgalomhoz kötődő szakemberek bevonásával szakmai egyeztető üléseket folytat Kékkői Zoltán és Dr. Becz Miklós vezetésével. Legkésőbb decemberig a bizottság az írásbeli javaslatok és az egyeztető ülések alapján elkészíti a kisgazda alapprogramot, amely prioritásként kezeli majd az agrárium, az élelmiszerbiztonság, a vidékfejlesztés és a környezetvédelem ügyét.
4. A KPE-KPSZ országos gyűlést legkorábban 2009 tavaszán tart, annak ismeretében, hogy lesznek-e előrehozott választások. Az elnökség feladata, hogy indítványt készítsen a javasolt közös képviselőkről a Szövetség számára az országos gyűlés időpontjáig.
5. A KPSZ alapszervezetek a párt bankszámlájára kéthavonta teljesítsék befizetési kötelezettségüket. A helyi vezető, illetve az általa megbízott személy felelős a tagdíj beszedéséért, illetve az átutalásért.
Szarvas, 2008. szeptember 13.