Sebezhető a magyar mezőgazdaság, mivel a termelés szintje évről évre, elsősorban az időjárás miatt, változik - mutat rá Kopint-Tárki és az Agrár Európa Tanácsadó Kft. elemzése.
Az előrejelzésben az agrárexport visszaesésére figyelmeztetnek. Egy másik felmérés szerint viszont, a várható jó termésnek köszönhetően, az ágazat a bruttó nemzeti összterméket akár négy százalék fölé is emelheti. Mezőgazdasági szempontból a tavalyi év az időjárás miatt sikeredett nagyon gyengére, a termelés szintje alig haladta meg az 1993-as mélypontot. A termelés 2006-hoz képest 12 százalékkal esett vissza, miközben az ágazati hozzáadott érték 13 százalékkal csökkent - áll a Kopint-Tárki és az Agrár Európa Tanácsadó Kft. tanulmányában.
Megtorpant a belföldi élelmiszerpiac 2006 végéig tartó dinamikus bővülése is, sőt 2007 januárjában már a zsugorodás jeleit mutatta. Ennek következtében a kiskereskedelmi eladások az utolsó negyedévben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Az agrárexport tavaly 1,6 milliárd eurós többlettel zárt, de e rekord döntően a korábbi években felhalmozott intervenciós kukoricakészlet értékesítésének köszönhető.
Folytatódott az agrár-külkereskedelem szerkezetének kedvezőtlen változása, az exportban csökkent, a behozatalban növekedett a magas hozzáadott érték tartalmú cikkek aránya. Mindezek a folyamatok hatással voltak az élelmiszerek árára is. 2007 márciusa és 2008 márciusa között az étolaj 52, a liszt 48, a száraztészta 25, a tej 21, a kenyér és a sajt egyaránt 20 százalékkal drágult. Az áremelkedés 2007 őszén volt a legerősebb, azóta - az étolaj kivételével - az árak növekedése lelassult, illetve megállt. A tanulmány készítői az idén igazi beruházási boomra számítanak, s rámutattak, hogy a mezőgazdasági gépvásárlások mellett már olyan fontos és korábban elhanyagolt területekre is kiterjednek a pályázatok, mint az élelmiszer-feldolgozás, a zöldség- és gyümölcstermesztés, az öntözés és a talajjavítás. A felmérés szerint a programok javítják ugyan a termelési feltételeket, a technikai lemaradásnak azonban csak egy részét szüntethetik meg.
A Kopint-Tárki és az Agrár Európa az idén - átlagos időjárás esetén - a mezőgazdasági termelés 10-15 százalékos bővülésére és az ágazati hozzáadott érték 15-20 százalékos növekedésére számít. Becsléseik szerint a növénytermesztés alaposan meghaladhatja a gyenge tavalyi eredményeket, az állattartók azonban nem lesznek könnyű helyzetben, különösen az árollóba szorult sertéságazat kilátásai rosszak.
A két cég előrejelzése szerint az alig növekvő lakossági jövedelmek, valamint a magas és egyre emelkedő árak mellett a belföldi élelmiszerpiac az év első felében tovább zsugorodik, és enyhe növekedés legfeljebb az év utolsó hónapjaiban várható. Az agrárexport a tavalyi csúcs után visszaesik, a kiviteli többlet a 2007. évi 1,6 milliárd eurónak a felére eshet.
A piaci konszenzust több mint kétszeresen meghaladó, négy százalék feletti idei GDP-növekedést is eredményezhet Magyarországon a várt, rendkívül jó termés - jósolja a 4cast londoni gazdasági előrejelző cég. Más londoni elemzők szerint a belső fogyasztói kereslet hiánya az infláció "összeomlásszerű" zuhanásához vezethet a második félévtől, kiiktatva a további pénzügypolitikai szigor szükségességét.
A 4cast úgy látja, Magyarországon már tavaly sem csupán a költségvetési kiigazítás okozta az igen lanyha növekedést: az okok között volt a tavaly tavaszi fagy és a nyári aszály, s ezek húsz százalékkal csökkentették a mezőgazdasági hozamokat. Búzából és kukoricából mindössze nyolcmillió tonnát takarítottunk be, ami harminc százalékkal maradt el a megelőző évtized átlagától. Mindez önmagában 0,6-0,8 százalékpontot faragott le a 2007-es GDP-növekedési ütemből.
A 4cast londoni elemzői a 2008-as agrár-előrejelzések alapján három százalékra emelték magyarországi GDP-növekedési prognózisukat, megjegyezve, hogy a valós ütem ennél magasabb is lehet. A várt növekedési gyorsulás attól függ, hogy milyen lesz a termés. Ha a hozam valóban eléri a becslésekben szereplő 16 millió tonnát, a magyar GDP-növekedés 2008-ban négy-öt százalékra is emelkedhet. A cég hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság kiszűrésével a növekedés továbbra is igen lanyha, várhatóan két százalék körüli lesz az idén, a belső kereslet élénkülésének lassúsága és a külső kereslet hűlése miatt.
Nagy Ottó -MH