A Fideszes kisgazdák benyújtották az Országgyűléshez azt a törvénymódosító javaslatukat, amellyel az alapvető élelmiszerek ÁFA-kulcsát 5%-ra javasolják leszállítani. A Magyarországon hatályos, és az Európai Unióban megkötött egyezmény szerint 10%-os ÁFA nincs, ezzel szemben az EU számos tagállamában 5 %-os vagy Nagy-Britanniában 0 %-os ÁFA-t állapítanak meg az alapvető élelmiszerekre.
A hazai szegénység olyan mértékű, hogy azonnali segítségére van szükség. Ezért a Fideszes kisgazdák azt remélik, hogy az MSZP vidéki képviselői, azok, akiknek a saját választóikkal, az elszegényedett kistelepülésen élőkkel rendszeresen szembe kell nézniük, támogatni fogják a javaslatukat.
Ugyanakkor a Fideszes kisgazdák indítványozták annak a törvénymódosításnak az elfogadását is, amellyel növelni kívánják az ÁFA visszaigénylésnek a mértékét az őstermelők esetében, akik a megemelkedett gázolajár, vetőmagárak, járulékos költségek miatt rendkívül nehéz helyzetbe kerültek.
Dr. Turi-Kovács Béla
a KPE-KPSZ országos elnöke