Nem aggódnak azok, akiknek aggódniuk kellene. A budai szalonokban és egyéb nívós helyeken az úgynevezett szélsőségek elleni küzdelem, meg a fasiszta veszély a téma – ej, de recseg már ez a lemez, és milyen unalmas! – miközben egyre jönnek a hírek, a kutatási eredmények arról, hogy itt bizony két Magyarország él egymás mellett. Az egyikben ott vannak a milliárdos, a nép nagy része által gazembereknek mondott technokrata tévelygők és kalandorok, míg a másikban a szegénység, az erőszak az úr, azok minden kínjával együtt. S persze jövőbeni következményeikkel.
Mintha senkit sem érdekelne, hogy a kutatók milyen eredményekkel jönnek elő, ha a fiataljaink értékrendjét, viselkedését veszik górcső alá. Nagyot csalódhat, aki valamilyen „béke szigetének” képzeli el ezt a kis hazát. Az még csak hagyján, hogy a politikai elit egy különösen lelketlen és hozzá nem értő, mostanra elfáradt csoportja egyszerűen képtelen belátni: ennyi volt, hét év alatt mindent elrontottak, amit lehetett, az emberek kiütéseket kapnak a nevük hallatán is. Az, hogy a gazdaságot padlóra vitték, egy dolog, egy jó kormány pár év alatt megoldhatja ezt a problémát.
Ám azt a zűrzavart, morális kiüresedést, az alapvető értékekben bekövetkező pusztítást nagyon nehéz lesz orvosolni, amit az élet minden területére kifejtett tevékenységükkel elértek.
Az egyik főember nagyokat pislog, közben tönkremegy az ország (persze, szegény ember, aki még ígérni sem tud...), a másik állítólag kalandvágyból lett miniszter, s lehetne folytatni a láthatatlan gazdasági miniszterig; ez jól reprezentálja azt, amit magyar gazdaságnak neveznek.
Mocsár és zsíros jólét
Van itt minden, ami a mocsárba húzhat. Bilincsek, előzetes a hűvösön, mindenféle visszaélésekkel kapcsolatos gyanúk, jó káderek, önmagát felfaló utódpárt, egy SZDSZ-nek nevezett valami, ami reményeink szerint hamarosan megszűnik, de kétségtelen, olyan lenyomatot hagytak a nemzet lelkén, aminek polírozásához talán generációk kellenek. És van persze jólét. A nagy zsíros jólét – dagonya a befolyásban, a „vastag” megbízásokban, a hatalomban. Ez az ő Magyarországuk.
A másik Magyarország
Ám e hazug világ mellett – vagy alatta, kinek mi tetszik – ott él, vergődik, izzik egy másik Magyarország is. Itt nem a „60 dolláros mosoly”, meg az egymillió négyzetméteres villa a jellemző. Hanem a küzdelem, s nem csak a mindennapi betevőért. Mert ilyen is van. Egyre több kutatás mutatja: nagy a baj. A magyarok kétharmada nem látja a jövőjét, s ne csodálkozzunk, ha fiataljaink is egyre erőszakosabbak.
Élvezik a terrort
Önérdek-érvényesítéskor nem szolid unszolásról van szó. A kőkemény valóság az, amit a mobiltelefonokkal felvett „kordokumentumok” megőriznek nekünk. A rémisztő az egészben, hogy élvezik is a terrort. Nem fikció: kutatási eredmény ez is. És nem okulnak, akiknek okulniuk kellene, nem jajdulnak fel a döntéshozók, a komoly tudósok.
Milyen értékek mentén szocializálódtak ezek a „gyerekek”? Vajon hol és kitől tanulta meg egy alig 18 éves lány, hogy bele kell térdelni a Nagy-Magyarországot ábrázoló pulcsit viselő lány arcába? Hogy hogyan kell cipőt nyalatni? „Jó helyre” ütni? Hát miért nem kiált már valaki, hogy elég?!
Most előjöttek valami javaslattal, hogy majd 150 ezer forintra büntetik azt a szülőt, aki botrányt okoz az iskolákon belül. De finom megfogalmazás: „botrány”. A valóságban ez nem más, mint a gyakran az együttélés alapvető építőelemeit sem elsajátító gyerekeket esetleg szóban megfeddő tanárok – jellemzően fiatal tanárnők – felbőszült szülők, meg családok általi bántalmazása. Azokat akarják pénzbírsággal sújtani, akik javarészt segélyekből élnek? Akik ilyen idióta ötletekkel jönnek elő – pláne törvényjavaslat formájában –, azok sürgősen menjenek vissza autót fényezni! Pénzbírsággal akarnak érték- és normaválságot kezelni? Ez a szocialista társadalompolitika.
Itt is kibukik: az MSZP-nek fogalma sincs a magyar társadalom állapotáról. És a vergődő SZDSZ még ebbe a káoszba próbálja meg benyomni elmebeteg közoktatási ötleteit. Gondolataik hatnak mint a méreg.
Felesleges részletezni újra, amit tudunk amúgy is. Ököljog az iskolában, a buszon, a lépcsőházban, az utcán, bárhol, ahol emberek találkoznak egymással. Sosem lehet eléggé elborzadni, amikor – ki kell mondani – szadista tizenévesek zaklatják társaikat, vagy éppen állatokat kínoznak. Amikor kontrollálhatatlanná válik az erőszak. Aki nem hiszi, lásson, ne csak nézzen! Ideje lenne felébredni. Hosszú volt ez a hét év a mintaadó hazugokkal.
Ez a normarendszer, amelynek lényegi összetevője az erőszak, az agresszió, a „saját hatalmam” folyamatos demonstrálása, a „saját vágyaim” azonnali kielégítése, nem cserélhető csak úgy le, mint egy zokni.
A valódi szakembereknek és a felelős politikusoknak azonnal meg kell kezdenie a minden bizonnyal több évtizedekig eltartó munkát. Késésben vagyunk. Akik most a videókon, az iskolák falain belül, vagy éppen azon kívül élvezkednek mások megalázásakor, egyszer anyák és apák lesznek – ők a jövőnk. Kezdjük el felszerelni a vasrácsot, a kínain meg vegyünk viperát?
