Az ember tavasszal, amikor olvad a hó és az első virágok, a tavasz hírnökeiként kidugják fejüket az éltető,nemzetmegtartó anyaföldből, elkezd bizakodni, hogy a december 22-i legsötétebb nap után valami reménytadó dologban is része lehet.
Tavasszal a jó gazda rendet tesz a kertjében....megmessi a fákat, kibontja a szőlőtőkéket, elboronálja a földjeit, hogy azokban új élet kezdődhessék. Babits Mihály, köztudottan pacifista és a háború bárminémű formáját zsigerből elutasító költőnk szenzációs Húsvét előtt című versének elemzésével szeretnék foglalkozni, ugyanis igen-igen aktuális golgokat vet fel a poeta doctus, aki korában az egyik Európaszerte legnemesebb díj, a Baungarten-díj ítélőbizottságának elnöke is volt...Mellesleg megjegyzem, Wass Albert is Kapott Baumgarten -díjat.
Babits versének kezdetén egy helyzetmegállapító kijelentést tesz, elemzi a kort, talán a mi korunkat is. "Ha szétszakad ajkam....." Igen, ha szétszakadnak ajkaink, "akkor is" kimondjuk azt az "embermegváltó, visszaadó, nemzetmegmentő, kapunyitó szabadító drága szót" hogy "béke!béke! legyen béke már!". A költő, aki hazáját soha el nem hagyva, a tudományok legmagasabb szintjén is járva a az egytlen megoldásnak, az emberiségellenes, gyáva hazugságok megcáfolását látta, a milliók hazátlanná válásának, ellehetetlenülésének, égrekiáltó igazságtalanságok miatt történő magyar, - és emberellenes intézkedések mellett mégis az "ültessünk virágot" programot látta. Nem gyűlölködött, nem ujjal mutogatott, hanem programot adott. Ha szétszakad ajka, akkor is... Korunkban, amikor az anya boldog, ha elvetél, amikor "rémit a falvak csendje és elönt a semmi árja minket és szülni kell és nemzeni, s magunk , képére kalapálni vánnyadt gyermekeinket", nincs jobb program ettől. Nem gyűlölködni, sárdobálni, mutogatni kell, hanem "tenni, tenni,tenni". E "ós vérizű március" amiben élünk, igencsak fájdalmasan vérizű és fájdalmasan igazságtalan.
Nem mehetünk el e mellett a vers mellett anélkül, hogy szót ne ejtenénk arról az alaptényezőről, hogy Magyarország, eddig soha nem látott csődben és morális válságban sínylődik. Mindezért, az az ateista, internacionalista, az életteret a legmesszebbmenőkig beszűkítő bolsevik kultúrsokk a felelős, ami a maga langyossörös, hidegvirslis hofimegmondóembereses (minden tiszteletem Hofi Gézáé, de nem Appel Acél Györgyé), a rendet tartó csendőrséget, a klebersbergi iskolaépítőket a sárbataposva gyalázó és építkezés jelszóval, egy mindenekfelett álló istentelen antikultúrával leöntötő a felelős! (három felkiáltójel!)
A vers egyetlen mondat, ugyanúgy józsefatillai özönvers, mint illyésgyulai egymondat a zsarnokságrólos igazságkitörés. Jóllehet, nyelvtani értelme nincs, szemiotikailag nem behatárolható (habár Sándor Klára biztos ezt is meg tudná magyarázni), de csak ezzel képes a költő "eljajongani, vágtatva kinyeríteni, azt, amit mi megéltünk emberek" (Illyés Gyula). És a legfontosabb szó itt az, hogy "emberek". Mint Wass Albert is, "ember és magyarról" beszél, mellérendelve a kettőt egymásnak, az egyetemes emberi értékeket mindenek felett hangsúlyozva, úgy teszi Babits is minsdenekfelettivé az emberiség szenvedését.
Különösen érdekes ez a mostani márciusban is, amikor a Cozma gyilkosság és Tatárszentgyörgy, vagy bármilyen lincseléssel végződő sárkányfogveteményes lelkülettel megyünk ki a tavaszba. Teljesen mindegy, az ember minek születik, a lényeg az, hogy "valahol otthon legyen" ebben a világban és az az otthon, amit az Isten kiszabott számára az ő munkájától is gazdagodjék. Ez is üzenete a versnek. Babits, aki a "szörnyű malom" zúgásától megsüketülve ordítja bele a tollpercegésbe az igazságot, ugynígy próbál valamit hozzátenni ahhoz, az eleve elrendelt magyar kultúrához, itt a Kárpát-medencében, ami részéül jutott.
Ami pedig a legfontosabb a diagnózisban, megállapítani azt, hogy ténylegesen milyen helyzetben vagyunk. A költő ezt tökéletesen megtette, elhatárolódva a demagóg győztes "nép-géptől", "kinek minden lépése halál" és ajka szétszakadtával is, magyar dal zeng márciusban. Szembemenve az ellenség volapükjével, nemet mondani az igazságtalaságokra, igent mondva az életre.
Tavasszal a jó gazda megtisztítja növényeit a kórokozóktól, a férgektől, amit az "ösz, az a rossz gazda" elfecsérel, és a tél is már csak "hűlt helyét leli", a kikelettel, újra szárba kell szökkenteni, meg kell jeleníteni. Petőfiék tudták ezt, a nyomorbadöntött nép tudta ezt. Annyi a külömbség 1848 és 2009. márciusa közt, hogy -úgy tűnik- mi nem tudjuk.
v. Erdei József
