A találkozó meghívott vendége Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő volt. A régió kisgazda vezetője tájékoztatta a tagságot az elmúlt évek munkájáról, beszélt a jelenről és a jövő terveiről.
A találkozón részt vett Lenártek András, a Fidesz Miskolc városi elnöke, aki segítette a gyűlés összehívását. Együttműködéséről és támogatásáról biztosított bennünket.
Vendégünk volt még Szíki Károly, a KPSZ Heves Megyei elnöke Egerből valamint Dr. Ördög István, a KPE Heves Megyei Elnöke, Gyöngyös önkormányzati képviselője. Beszédükben hangsúlyozták a Kisgazda egység megteremtését és a Fidesszel való együttműködés szükségességét.
Ezután Osztroha Bertalan, a KPSZ megyei elnöke vázolta eddigi munkánkat. A hallgatóság az előadó beszámolóját meghallgatta, megtapsolta. Ezután a jelenlévők egységesen, nyílt szavazással döntöttek a Kisgazda Polgári Szövetségpárt Miskolci szervezetének megalakulásáról.
Egyhangú szavazással, ellenszavazat nélkül elnökül választották Medve Istvánt, a vezetőség tagjainak Gyurán Erzsébetet,Dudás Károlyt és Kaltenbach Istvánnét.
A tagság a megválasztott vezetéssel egyetértésben vállalta, hogy a Fidesszel szövetségben Miskolcon és a megyében a kisgazdák mindent megtesznek a kisgazda értékek hiteles képviseletéért.
Valljuk, hogy az ellentéteket nem úgy kell megoldani, hogy a kisgazdákat eltanácsoljuk a gyűlésekről, hanem úgy, hogy elmegyünk, véleményt nyilvánítunk és közösen döntünk az egység érdekében.
Sorainkba várunk minden kisgazdát, aki tenni akar a Kisgazda értékekért. Elérhetőek vagyunk az alábbi címen: Kisgazda Polgári Szövetség, Miskolc 3521 Miskolci út 80.
Medve István
KPSZ Miskolc Városi Elnök
Megalakult a Kisgazda Polgári Szövetségpárt Miskolci alapszervezete
2009.09.11. 21:06
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kisgazda.blog.hu/api/trackback/id/tr921375955
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.