Ez az időszak kísértetiesen hasonlít a "rendszerváltás" éveire. Abban is, ami reményt keltő, és abban is, ami életveszélyes. Mind a kettőből tanulnunk kell, hogy el ne kövessük azokat a hibákat és bűnöket, amelyeket a "rendszerváltás" során elkövettünk.
Akárcsak 1989-ben, úgy 2009-ben is rendszerváltó hangulat alakult ki az országban. 1989-ben azt vártuk, hogy legyen vége a Kádár-rendszernek, amely egyfelől gazdasági csődbe vitte az országot, másfelől az MSZMP atomizálta és erkölcsileg szétzüllesztette a társadalmat, kialakult egy elviselhetetlen Magyarország, amelyben kizárólag a "piroskönyvesek", azaz a szocialista munkáspárthoz hű emberek érvényesülhettek. Ebben a légkörben nap mint nap érezhető volt az MSZMP-ellenes, antikommunista hangulat, mindenki azt várta, hogy valódi változások, gazdasági, erkölcsi, politikai megújulás jöjjön létre. Ezt a jelenséget jól írja le egy német fogalom, a Zeitgeist, amely korszellemet, korhangulatot jelent. Arra utal, hogy ha egy adott időszakban kialakul egy szellemiség vagy iránymutató politikai-közéleti hangulat, akkor az feltétlenül meghatározza a folyamatokat, és legyűri az ellene ható erőket. Ez a Zeitgeist volt érezhető az 1989-es év nyilvánosságában és az emberek mindennapi életében, sőt kommunikációjában is. Mindez elvezetett a szabad választásokig, tehát "beteljesült" a korszellem – más kérdés, hogy mi történt utána…
Nos, 2009 tavaszára ismét kialakult egy korszellem, amely erősen hasonlít a húsz évvel ezelőttire. Az emberek elsöprő többsége ismét azt várja, hogy legyen vége a szocialisták által uralt, hét éve tartó korszaknak, amely egyfelől gazdasági csődbe vitte az országot, másfelől az MSZP atomizálta és erkölcsileg szétzüllesztette a társadalmat, mindenki mindenkinek a farkasa lett, dzsungelszabályok léptek életbe. Ezen túlmenően ismét, sőt a korábbiaknál sokkal súlyosabb mértékben vált elviselhetetlenné az ország, amelyben kizárólag a szocialisták – és persze a szabad demokraták, a hű társak – holdudvarához, hálózatához tartozó személyek érvényesülhetnek – de azok aztán nagyon!
Tehát szinte mindent újra kell kezdeni. Biztatást adhat ehhez a Zeitgeist, amely ugyanúgy antikommunista vagy antiszocialista, mint hajdanán. Újra esélyt kapott Magyarország, hogy amit nem tudott elvégezni 1989-ben és 1990-ben, azt most mégis képes legyen elvégezni. Erkölcsi háttérként a társadalmi közhangulat szolgál, amely várja a valóságos változásokat, s ami bizonyosan kitart a következő választásokig, legyenek azok ebben az évben vagy 2010 tavaszán. Ezt a hangulatot a választásokig már nem lehet megtörni (még egy aljas, fekete kampánnyal sem), ami a választások után átalakulhat pozitív, az új kormányt támogató hangulattá.
Jelenünk a szocialisták hatalomátmentése szempontjából is kísértetiesen hasonlít a húsz évvel ezelőttihez. Az MSZMP akkor tisztában volt azzal, hogy a hatalmat formálisan át kell adnia, látszólag el kell fogadnia a "rendszerváltást". Ugyanakkor ügyesen előkészítették a teljes pártállami hálózat egyben maradását, átmentését, ami érvényesült a gazdaság, a médiavilág, a kultúra, az önkormányzatok és nem utolsósorban a titkosszolgálatok területén is. Egyedül a politikai szférában kellett időlegesen visszavonulót fújniuk, ám talán még ők sem gondolták volna, hogy már 1994-ben abszolút többséget elérve térhetnek vissza a politikai hatalomba is.
A szocialisták a spontán privatizációval, jó külpolitikai kapcsolataikkal s persze a média és a szabad demokraták hathatós segítségével elérték, hogy a fent említett szférák egyikében sem történt semmilyen elszámoltatás és elitcsere. Vagyis a posztkommunisták 1990 tavaszáig, az első választásokig olyan helyzetet teremtettek a létrejövő új, elvileg rendszerváltó kormány számára, amelyben utóbbiak politikai, közéleti, gazdasági mozgástere már kezdettől igen szűk volt.
Az ellenzéknek kezdettől fogva sokkal keményebben kellett volna fellépnie a pártállammal szemben, s nem lett volna szabad belemenni olyan rossz kompromisszumokba, amelyek végül is a rendszerváltás lényegének eltüntetését jelentették. Jól látjuk: a vesztét érző MSZP most is azt teszi, mint húsz évvel ezelőtt, sőt még felháborítóbb módon próbálja előkészíteni hatalomátmentését. Csak itt a nagy különbség: pontosan tudja a jobboldal s az őt támogató, ébredező civil szféra, hogy mit és miért tesz az MSZP és a Bajnai-kormány. És ennek szellemében, a jelenlegi korhangulattal megtámogatva, végre elérhetővé válik, hogy a szocialista hatalomátmentés teljes kudarcot valljon.
S ebben az esetben, ha második kísérletre is, de megvalósul a rendszerváltás Magyarországon. Javaslom az új mottót (Orbán Viktor után szabadon): több, mint kormányváltás, és nem kevesebb, mint rendszerváltás!
Fricz Tamás (MH)
