KISGAZDÁK BLOGJA

Mondjuk ki bátran: húsz év után vége felé közeledik egy korszak Magyarországon, amely a rendszerváltásnak nevezett folyamattal indult. Melyek voltak és melyek ma is e korszak jellemzői?

Először is, Magyarországon húsz évvel ezelőtt, az átmenet során elitdemokrácia alakult ki, a civil társadalom, az állampolgárok szinte teljesen kimaradtak a rendszerváltó folyamatból.

Miközben a volt Jugoszlávia tagállamaiban, a balti államokban, a prágai Vencel téren, a berlini falnál és Romániában a nép tüntetések sorozatán keresztül követelte a változásokat, és tevőlegesen részt vett azok megvalósításában, addig hazánkban a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon a pártállami politikai elit és az ellenzéki pártok vezetői egy furcsa alkufolyamatban igen gyorsan megállapodtak a rendszerváltás forgatókönyvében, s mindenféle társadalmi felhatalmazás és az emberek megkérdezése nélkül néhány hónap alatt létrehozták a demokratikus jogállami intézményeket, a többpártrendszert és a piacgazdaságot.

Létrejött tehát egy jogállami intézményrendszer, ám annak talpazata, alapja, bázisa hiányzott: ez pedig a civil társadalom.

Ez az ország azért következmények nélküli ország, mert húsz év után is hiányzik a civil kontroll, a civil ellenőrzés a mindenkori kormányzati hatalom felett, hiányoznak azok az erős civil intézmények, amelyek kikényszerítenék az államhatalommal szemben az emberek akaratának és szándékainak érvényesülését.

Másodszor, azt is mondjuk ki bátran, hogy az elmúlt húsz évben megvalósult a pártállami, kádári rendszer totális restaurációja. Míg Csehországban, a balti államokban, Lengyelországban, Horvátországban, Szlovéniában és részben Romániában a posztkommunista erők kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenképpen háttérbe szorultak, addig Magyarországon a pártállami elit szinte sértetlenül vészelte át a rendszerváltást. Sőt a piacgazdaság és a demokrácia kialakulásával éppen ők, a kádári nómenklatúra emberei jártak jól. A teljesen elhibázott politikát folytató Antall-kormányzat, majd egy részsikereket hozó Fidesz-kormányzás után immáron hetedik éve vannak hatalmon a régi rendhez kötődő baloldali és balliberális erők, s a posztkommunista hálózat soha nem látott mértékben megerősödött, és átjárja az egész társadalmat. Ennek következtében elmondhatjuk, hogy a kádárizmus ismét rendszerré szerveződött, csak most éppen a demokrácia és a piacgazdaság intézményi keretei között.

Harmadszor, az elmúlt húsz évben a nemzet elveszítette erejét, ezért életveszélyes helyzetben van. Legyengült, mert bizonyos erők tudatosan legyengítették, legyengült, mert a rendszerváltás éveiben lezajlott spontán privatizációban, majd később, az Antall- és Horn-kormány időszakában folytatódó privatizációban a nemzeti vagyont elherdálták, potom pénzért eladták a stratégiai fontosságú állami cégeket egyfelől a posztkommunista elit tagjainak, a nómenklatúra embereinek, volt párt- és KISZ-vezetőknek, másfelől multinacionális vállalkozásoknak. Legyengült a nemzet, mert az Orbán-kormányt leszámítva egyetlen kormányunk sem mert szembemenni a nemzetközi pénzügyi körök, a nemzetközi politikai szervezetek akaratával, amely szervezetek célul tűzték ki Magyarország vagyonának, piacainak, legfontosabb természeti kincseinek, energiaforrásainak megszerzését. S legyengült a nemzet, mert szétverték az emberek, a civil szféra közösségeit, megfosztották őket vallásuktól, istenüktől, magányos, atomizált fogyasztókká, a kereskedelmi tévében Győzikét bámuló, becsapható lakossággá degradálták a magyar embereket. A nemzet húsz év alatt elvesztette nemzettudatát, pontosabban húsz év alatt, a demokrácia évei alatt sem szerezte vissza a kádári agymosás után.

Csakhogy ezen a tavaszon az emberek elsöprő többségének meggyőződésévé vált, hogy változtatni kell. Ez most már nem pusztán felszínes ellenszenv a kormányon lévőkkel szemben. Gyurcsány ment, és jött Bajnai, de ez semmit sem javított az emberek hangulatán, holott egy kormányváltás egy ideig mindig feléleszti a reményeket. Szétfoszlott a bizalom a baloldallal, a posztkommunistákkal és követőikkel, a szabad demokratákkal és a demokrata fórumosokkal szemben. Van egy fontos német fogalom, a Zeitgeist, azaz korszellem, korhangulat. Egy-egy korszaknak jellemző hangulata, vélekedése van, amelyet nem tudnak befolyásolni, megváltoztatni időszakos események, történések. Egyébként húsz évvel ezelőtt, nagyjából 1988-tól két-három évig is jellemző volt ez: aki felnőtt volt akkor, emlékszik, hogy a mindennapokban is jelen volt az antikommunizmus, mindenki a Kádár-korszak végét várta, s ezen semmi sem tudott változtatni, még az MSZMP–MSZP jelmezcsere sem. Más kérdés, hogy később mindenkinek csalódnia kellett, ám a csalódás okaira húszévnyi késéssel ébred rá most fokozatosan az ország. Biztató azonban, hogy 2009 tavaszán ismét az érződik a levegőben, ami 1988-ban, hogy új történelmi korszaknak kell elindulnia Magyarországon. Ez az érzet immáron korhangulattá, korszellemmé erősödött, ebből merítsünk, és mentsük meg az országot!