Van nekünk egy az úgynevezett Nemzeti Kerekasztal által rendszerváltás címén megfarigcsált, 1949-es, a sztalini időkben készült alkotmányunk. Azóta valahogy csak elvoltunk vele; mert nemigen gondoltunk rá, hogy egyebek között ennek az alkotmánynak is szerepe van abban, hogy 1990 óta fosztogatni és rombolni lehet az országot, mert itt minden hatalom a kormányé, a kormány működését pedig a nemzetek feletti bankárkaszt ellenőrzi és irányítja, nem pedig a hazai népképviselet megfelelő politikai intézményei. Emellett azonban önmagunk hazai keretei között sem történt meg az, aminek meg kellett volna történnie az állam biztonságosabb működéséért. Maradt a "kerekasztalnál" összekártyázott ideiglenes alkotmány, amely lassan annyira lesz ideiglenes, mint a szovjet katonai erők állomásozása hazánkban majd fél évszázadon át.
Eddig gyakran hallottuk, hogy "nincs alkotmányozási kényszer", ha pedig nincs, akkor ne is erőlködjünk vele, amúgy sem azon múlik a magyar demokrácia sorsa. Igaz, ami igaz, az alkotmány önmagában nem kezeskedik soha, semmilyen társadalmi berendezkedés esetén azért, hogy az országban rendben menjenek a dolgok, a jogok és kötelességek ésszerű egységben érvényesüljenek a társadalom életében és az államgépezet működésében. Csakhogy ilyen alapon semmiféle törvénykezésnek nincs értelme, mert a politikai erők ettől függetlenül teszik, amit tesznek, és hogy mit lehet számon kérni rajtuk, vagy mit nem, azt az erőviszonyok döntik el. Ám jött a Gyurcsány-kormány, itt garázdálkodott évekig, és most itt ennek a kormányzásnak a végkifejlete: az államszervezet teljes ellehetetlenülése, egy nyomorúságos és szégyenletes helyzet megoldásának tragikomikus képtelensége és mindezzel együtt az ország megszégyenülése a világ előtt. Nem jöhet megoldás a népképviseleti és törvényhozó testülettől, mert az Országgyűlésben a balliberális oldal van többségben, az pedig inkább eltűr bármit, csak hatalmi helyzetét megtarthassa legalább a következő választásokig. A köztársasági elnök alkotmányosan tehetetlen, kiszolgáltatottja a rendszernek. A miniszterelnök pedig azt csinál, amit akar, olyan színjátékot játszik, amilyet csak tud, mindaddig, amíg a saját pártja szembe nem fordul vele, és el nem küldi.
Nagy árat fizetett az ország ezért az ideiglenes alkotmányért, pontosabban azért, hogy már az első, úgynevezett szabadon választott kormány idején nem vonta le felelős politikai erő a következtetést, hogy igenis van alkotmányozási kényszer, mert az országot kiszolgáltatja – nemcsak idegenek érdekeinek, de a mindenkori miniszterelnök személyes ambícióinak, alkalmatlanságának, külső erőktől való irányíthatóságának, esetleg fékezhetetlen hatalmi tébolyának, mint legutóbb. Gyurcsány Ferenctől kapta a nemzet a pofont, mely talán most visszavonhatatlanul józanító hatással lesz mindenkire, és az ország sorsáért felelősséget érző személyek és szervezetek belátják, hogy – Zétényi Zsolt kifejezésével élve – "gyökeres alkotmányreformra" van szükség. Ennek során, az alkotmány keretében rendezni kell az államszervezet, a kormányzat ellenőrzésének dolgát részint az Országgyűlés, részint a köztársasági elnöki intézmény által.
Az elmúlt évek bizonyították leginkább és legdrasztikusabban, hogy ez az ideiglenes alkotmány nem nyújt védelmet a társadalomnak, a nemzeti érdekek képviseletének a mégoly torz, nép- és nemzetellenes kormányzati politikával szemben sem. Bizonyossá vált az is, hogy nem lehet az ország sorsát arra bízni, hogy egyik vagy másik párt majd feltehetően ésszerű döntést hoz a miniszterelnök kiválasztásakor, és ha nem sikerül megfelelő embert választani, akkor kellő időben lemondatja. Tág tere nyílott így a manipulációnak és a hatalmi erőszaknak mind a józan ésszel, mind a jó erkölccsel szemben. Nem nyújtott védelmet a rossz törvénykezéssel szemben sem, mert azokat csak az alkotmánnyal szembesítve, az Alkotmánybíróság révén lehetett megsemmisíteni – miközben maga az alkotmány nem adott támpontot ehhez.
Újra kell tehát gondolni az egész államszervezetet, az ellenőrzés és irányítás, az állam- és közigazgatás rendszerét és szerkezetét. A köztársasági elnöki intézményt meg kell erősíteni azzal is, hogy az elnököt a nép válassza, ezáltal is növelve legitimitását. Meg kell fontolni a kétkamarás parlament létrehozását, és újra kell alkotni a választójogi törvényt, gondolva olyan helyzetekre is, amikor a képviselő visszahívása nemcsak a választópolgár természetes jogaként értelmezhető, de a társadalom és az állam rendjének fenntartásához is nélkülözhetetlenné válik. Akik pedig ezt – szokásuk szerint – "populizmusnak" tekintik, azok gondolják végig újra: mit jelent az a szó, hogy "demokrácia". Vagy emeljünk a fejünk fölé átmenetileg egy teljhatalmú kormányzóságot, amely képes rendet tenni az országban ekkora rombolás után.
Bíró Zoltán irodalomtörténész
Magyar Hírlap
