Kékkői Zoltán országgyűlési képviselőnk felszólalása az Országgyűlés március 17-i ülésnapján.
KÉKKŐI ZOLTÁN(Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Általánosságban megjegyezhetjük, hogy a jelentés elkészítése során inkább csak a törvényi kötelezettségnek való formai megfelelés volt a szándék a tartalmi helyett, bár azt is meg kell jegyezni, hogy az előírt határidőhöz képest némi késéssel került a Ház elé. Megállapíthatjuk többek között, hogy a spontán privatizációval foglalkozó rész igen rövidre, mégsem igazán lényegre törőre sikerült, és sajnos ténybeli megállapításai enyhén szólva is kétségesek.
Ezt olvashatjuk a jelentés 9. oldalán: "Az uralkodó vélemény szerint a spontán privatizáció 1988 végétől egészen 1990 márciusáig, az ÁVÜ megalakulásáig tartott. Ebben az időszakban elemzések szerint több mint száz állami nagyvállalat használta fel a vagyonkezelőre épülő társasági modellt részben vagy egészben." Ezzel szemben a Magyar Elektronikus Könyvtár "Magyarország a XX. században" című kiadványának 2. kötetében a gazdaságról szóló VII. fejezetben ezt olvassuk: "A spontán privatizációban erősen érintett állami vállalatok száma 250 volt, de kisebb-nagyobb mértékű megjelenésével, ilyen társaságok létrehozásával majdnem minden hazai vállalat esetében találkozunk. A spontán privatizációban becslések szerint - azért kell becsülnünk a vagyont, mert erről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, és a vagyonértékelés többnyire önkényes volt -, 130 milliárd forintra tehető vagyon cserélt gazdát akkori árfolyamon." Ez utóbbi állítás arra utal, hogy nem illene egy bő fél oldallal túllépni ezen az időszakon.
A jelentéssel szemben ugyancsak a MEK kiadványában találkozunk azzal az elgondolkodtató megállapítással is, miszerint, idézem: "Még azokban a kivételes esetekben is, ahol a privatizációt az állam menedzselte, a Németh-kormány egy 50 vállalatból álló csomagot ajánlott 1989-ben megvételre, kifejezetten külföldi befektetők részére, átgondolt pályáztatás nélkül történt az eladás, tehát spontán módon, szabályok nélkül. Ez a folyamat a lakosság számára elfogadhatatlan, megmagyarázhatatlan volt." És ha már itt vagyunk, megállapíthatjuk, hogy a jelentésben említett egyszerűsített privatizáció, de a felgyorsított privatizáció is nagyon hasonlít a spontán privatizációhoz.
Korábban egy felszólalásomban kifejtettem a privatizációval kapcsolatos véleményemet, amit most is aktuálisnak érzek.
A történet az 1980-as évek végén kezdődött, amikor is a magyar gazdasági infrastruktúra, a gyárak, az üzemek, a termelőszövetkezetek túlnyomó részét a termelő folyamatokhoz nem értő, a termelésben részt nem vevő, kommunista pártelit privatizálta el magának, az erre a célra a pártállami parlament által meghozott, alkotmányellenes tulajdontörvények segítségével.
Ezt követően senkinek sem okozott meglepetést, hogy ezek a pártmunkában kitűnt elvtársak ezt az ebül, de legalábbis alkotmányellenesen szerzett termelői-gazdasági potenciált nem voltak képesek működtetni. Vagyonarányos jövedelemre azonban természetesen igényt tartottak. A nem működtetett vagy csupán virtuálisan működtetett gazdasági termelésért valós nyereséget kívántak maguknak. Ezt a nyereséget a piac helyett az állami költségvetésből és az államilag átvállalt hitelekből kívánták maguknak biztosítani. Ebből a szocialista időket idéző virtuális gazdasági életből csak egy szűk elit tudott megélni, az ország pedig belerokkant.
Mindez talán a bonyolult gazdasági folyamatok leegyszerűsítésének tűnhet - kissé -, ezért érdemes a mögöttes konkrét célt is megismernünk. Miféle célt is szolgálhat a vállalkozásoknak a horribilis állami pénzeket felemésztő virtuális működtetése?
Szerencsénkre egy, az 1980-as évekből származó szamizdat kiadványból választ kapunk a történelmi előzményekre. 1986-ban stencilezett példányban adta ki az AB Kiadó Böhm Vilmosnak, a Szociáldemokrata Párt köztiszteletben álló nagy öregjének "Másodszor emigrációban" című visszaemlékezéseit. A könyv 67-70. oldalain tesz említést a szerző a koalíciós időkben a pártok által működtetett pártvállalatokról és pártvállalkozásokról. Úgy illik, hogy szó szerint idézzek a kiadványból.
"Egyébként a Szociáldemokrata Párt megszüntetése árán fúziónak nevezett fordulat után a Kommunista Párt valóban államosította a pártvállalatokat. Mert immár nem volt értelme, hogy a párt ilyen módszerekkel is pénzt szerezzen, mert hiszen a Kommunista Párt lett az uralkodó párt, a minden javak fölött rendelkező hatalom. A koalíció e vonatkozásban is csak álcázza a Kommunista Párt egyeduralmát. Ami egyértelmű azzal, hogy a párt az állam és az állam a párt. Tehát rendelkezésre áll minden pénzforrás, azzal a könnyebbséggel, hogy az összes államosított ipar és vállalat segítségét igénybe lehet venni. A pártvállalatok államosításával a többi koalíciós párt alól is kihúzták a pénzforrások talaját, ami a következő választások szempontjából eleve jelentős sikert biztosít a Kommunista Pártnak."
Amint hallottuk a történelmi visszaemlékezésből, az állampárt korlátlan anyagi forrással rendelkezett, pedig - mint tudjuk - az ország akkor is nélkülözött. Nem botorság feltenni a kérdést: az 1990 előtt meghozott és végrehajtott alkotmányellenes tulajdontörvények csak nem ugyanezen alkotmányellenes célt szolgálták?
Ha a jogelőd párt - tudományos alapon kidolgozott és működtetett diktatúra keretében - évtizedekig ilyen anyagi bázissal működött, akkor az illegitim parlament által alkotmányellenesen előprivatizált gazdasági vállalkozásokkal kapcsolatban minden rendben van? Egyébként választások idején, a választási költekezést figyelemmel kísérve sok kérdésünkre választ szoktunk kapni.
Ezen gondolatok mind azt erősítik meg bennem, hogy a spontán privatizáció nem egy bő fél oldalban letudható téma.
Mezőgazdászként nehezményezem, hogy a jelentés nem foglalkozik a privatizáció mezőgazdaságot érintő részével sem kellő terjedelemben. Alig beszél a jelentés a mezőgazdasági privatizáció folyamatairól, csak érintőlegesen, tényszerűen közli a feldolgozóipar eladását. Csak a vevők nevéből lehet következtetni a külföldi tulajdonlás túlsúlyára, és gyakorlatilag semmit nem tudhatunk meg az Állami Vagyonügynökség agrárportfóliójába tartozó 124 állami gazdaság sorsáról.
Mint ma már elmondtam, most is elmondom, a jelentés ezzel szemben tartalmaz egy sommás megállapítást a 2001. év taglalásánál: "A 2001. évben kezdődött és teljesen 2002 első felében fejeződött be a megkérdőjelezhető módon lebonyolított 12 nagy múltú, állami tulajdonú agrárcég privatizációja is."
A 2004. év elemzésénél pedig azt találjuk, hogy az agrártársaságok privatizációja nem összegszerűségében jelentett kimagasló eredményt. A tranzakció elsődleges célja a "nehéz piaci körülmények között működő agrártársaságok" megsegítése.
Érdekes módon a jelentés nem említi nagy múltúnak az ekkor privatizált Bólyi Mezőgazdasági Rt.-t, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt.-t, de a Szerencsi Mezőgazdasági Rt.-t sem. Megjegyzem, a polgári kormány tartós állami tulajdonban akarta tartani ezeket az agrárcégeket, abból az elgondolásból, hogy a biológiai alapok - vetőmag-előállítás, tenyészállat, szaporítóanyag s a többi - állami kézben maradjanak.
Megállapítható, hogy azzal a kormányzati ajánlással szemben, miszerint nem célszerű parlamenti ciklusokra bontva elemezni a jelentésben foglalt időszakot, azt tapasztalhatjuk, hogy a jelzők erősen függnek attól, hogy jobbos vagy balos kormányt érintett-e az adott privatizáció.
Összefoglalva, a privatizációs folyamatról szóló J/8582. számú jelentést tendenciózusnak és hiányosnak, ennélfogva elfogadhatatlannak tartjuk.
Köszönöm a figyelmet.
(parlament.hu)
