Higgyék el, a parlamenti jegyzőkönyveket élmény olvasgatni. A lelkiismeretes gyorsíró-kisasszonyoknak hála még az olyan félmondatok is bekerülhetnek a jegyzőkönyvekbe, amelyek felett a televíziós közvetítés közben elsiklanánk. Persze csak abban az esetben, ha egyáltalán figyelemmel kísérjük az Országgyűlés üléseinek televíziós közvetítéseit.

Tartok tőle, hogy a legtöbben sem a televízióban, sem másutt nem követik nyomon a parlamenti eseményeket. Nekik ajánlom a következő történetet.

Az Országgyűlés november 18-i plenáris ülésén néhány képviselő összeszólalkozott. Előfordul ilyesmi jobb helyeken, szerencsésebb történelmi fejlődésű országok parlamentjeiben is. Önmagában nincs ebben semmi furcsa. Folyt a vita a sokadszorra is benyújtott, toldozgatott-foltozgatott jövő évi költségvetésünk kapcsán, s a vita hevében Papp József szocialista képviselő úr egy félreérthető megjegyzést tett a pártállami idők "téeszcsé" szervezésére, amire Vincze László képviselő úr reagált. A Fidesz frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselő a következő szavakkal válaszolt: "Igaz, hogy én akkor csak 7-8 éves gyerek voltam, de nagyon emlékszem, amikor sokáig szívózott apám, hogy nem akar belépni, kirakták az elvtársak, az MSZMP agitátorai a pisztolyt az asztalra, és Vincze bátyám, ha nem megy, akkor gond van."

Természetesen Vincze képviselő úr nem mondott semmi újat. Pontosan tudhatjuk, az idősebbek saját tapasztalatból, a fiatalabbak a családi legendáriumokból, hogyan is szervezték meg a téeszcséket Kádár bácsi disznóóljában, amit némi eufémiával Magyar Népköztársaságnak is neveztek. Tudjuk, volt akit a verbális agresszió mellett más eszközökkel is a jobb belátás felé tereltek, például minden hajnalon bevitték a pártirodába, és irgalmatlanul összeverték. Így működött a szocialista Magyarország, és ezt a szocialista szavazókat leszámítva szinte mindenki tudja.

No de most jön a java. Tudniillik a parlamenti jegyzőkönyvben nem csak a képviselői monológok, de a közbeszólások is rögzítésre kerülnek, finom dőlt betűkkel szedve, zárójelbe téve ugyan, de ott vannak. Így aztán a jegyzőkönyvből az is világosan kiderül, hogy amikor Vincze képviselő úr éppen azt ecsetelte, hogy a pártagitátorok jelzésértékűen az asztalra tették a pisztolyt, finoman utalván arra, hogy a prolikból lett pártfunkcionáriusokkal és az elvtársi hátsókat nyalókkal nem lehet lacafacázni, Géczi József Alajos szocialista képviselő úr közbeszólt. Közbeszólt, és így szólt: "Ez így volt! És akkor mi van?"

Ezek azok a pillanatok, amikor a jóérzésű emberek szeme előtt elsötétül a világ, ökölbe szorulnak a kezek, összerándulnak a gyomrok. Mert ebben az "és akkor mi van?"-ban benne foglaltatik a rendszerváltás teljes csődje, a III. Magyar Köztársaság teljes immoralitása. Géczi képviselő úr, akarom mondani Géczi elvtárs "és akkor mi van?"-ja tökéletesen rímel arra a "Na és?"-re, amellyel Horn Gyula elvtárs örvendeztette meg a jóérzésű embereket, midőn szembesítették karhatalmista múltjával.

Egyébként emlékeznek még Arnóth Sándor Fideszes ex-honatya pár héttel korábbi bekiabálására, amely után lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról? Ugye milyen érdekes, főleg ahhoz az esethez képest, hogy Géczi képviselő elvtárs bekiabálása miatt Szili Katalin nem kocogtatta felháborodottan elnöki csengőcskéjét, az eset nem lett országos hír, és Géczi elvtárs fejében meg sem fordult a lemondás gondolata. Hiába, ő és elvtársai még mindig a Kádár-korból örökölt reflexeikkel cselekszenek.

Így van ez az elvtársék háza táján. Ők is tudják, mi is tudjuk, hogy olyanok ők a demokratikus közéletben, mint egy kuplerájból felszedett utcalány, aki bár grófi szeretője révén bekerülhet elegáns szalonokba, ott koccintgathat csilingelő pezsgőspoharakkal és fogadhatja nagyméltóságú urak hódolatteljes kézcsókjait formás keblei miatt, de akármilyen szép ruhát is vesz neki rangos szeretője s akármilyen drága diadémokkal aggatja is tele magát, attól még csak egy ócska kurtizán maradt.

A mi szocialistáink is csak kikupálódott utcalányok, akik igyekeznek elfeledtetni, vagy legalábbis elbagatellizálni múltbéli cselekvéseiket. A különbség csak annyi, hogy még külvárosi kuplerájok olcsó kéjnőit lényegesen nagyobb megbecsülés illeti, mint az elvtársakat. Prostituáltak ugyanis nem téptek le körmöket, nem vizeltek politikai foglyok szájába, nem vertek véresre vagy fenyegettek meg a téeszcsébe belépni nem akaró tisztességes parasztembereket, nem nyilvánítottak senkit osztályellenséggé, nem tették tönkre a társadalom javának egzisztenciáját, nem telepítettek ki senkit Hortobágyra, nem zártak be senkit Recskre, nem fojtották vérbe az '56-os forradalmat, nem adósították el az országot - ellentétben a szocialista kutyákból demokratikus szalonnává avanzsáló elvtársakra.

S ha mi a magyarországi baloldal történelmi bűneiről, a Kádár-rendszer elvtelen morális kompromisszumairól, az MDP-től az MSZMP-n át az MSZP-ig tartó történelmi bolsevik jogfolytonosságról szót merünk ejteni, a bűnösök és jogfolytonosaik a képünkbe röhögnek, és beismerik, hogy "Ez így volt. És akkor mi van?"

Hát ezért érdemes olvasgatni a parlamenti jegyzőkönyveket. Hogy ne felejtsük el soha, kikkel is állunk szemben.

Chladek Tibor
(kpe.hu)