A magyar politikai élet egyre gyorsuló ütemű, mind visszataszítóbb hanyatlásának vagyunk tanúi. Napjainkban egy lehallgatási botrány nevű szappanopera az ügyeletes főszereplő.

Az ügy természetesen tökéletesen érdektelen, mert egyike azoknak a jelentéktelen epizódoknak, amelyekről nemcsak az úgynevezett "igazság" nem fog kiderülni, hanem az sem, hogy egyáltalán mi a történés maga. Ami igazán érdekes, az a "hallgatag mély", amely, ha volna erre füle a politikai oligarchiának (nincs neki!), akkor hallhatóvá tenné egyre vészjóslóbb morajlásait.

A magyar társadalom ma olyan közösség, amely elemi szinten is képtelen önmagával szóba állni, egyre vadabb és most már gyilkos indulatokkal vívja elkeseredett küzdelmét önmaga felszámolása érdekében. Az igazi és egyetlen kérdés tehát ennek kapcsán is az, hogy miért teszi mindezt. Hogy hogyan keveredhettünk ebbe a helyzetbe, és ami még ennél is fontosabb: hogyan fogunk ebből kikeveredni. Bábel története évezredek óta azt példázza, hogy ha valaki el akar veszejteni egy közösséget, akkor a legegyszerűbb mód, ha összezavarja annak nyelvét, és ennek nyomán a közösség önmegsemmisítő detonátorai már automatikusan "megoldják" a többit. De ki akarja, hogy "önmegsemmisüljünk", és miért?

Nos, ennek megértéséhez mindig ugyanazt az "elhallgatást" kell szemügyre vennünk, a bűnben fogant "rendszerváltás" eredendő hazugságát. Azt a látványtechnikai tűzijátékot, amelyet kizárólag azért játszottak el az elpusztításra ítélt, akkor még mit sem sejtő magyar társadalom globális kifosztói és az őket kiszolgáló belső ügynökök hada, hogy minél tovább rögzüljön az optikai csalódás, hogy amiben azóta élünk, az egy demokrácia. Ma már látjuk ugyan, hogy a demokrácia egyre ócskább, lepusztuló díszletei közepette egy minden eddiginél kegyetlenebb diktatúra épült fel, amely most már a létezésünk elemi fizikai kereteit is szétzúzni törekszik, de kérdés, vajon miért nem észleltük ezt kicsit hamarabb, amikor talán még nyílott volna tér a változtatásra.

A kérdés megértéséhez a körénk, belénk épülő brutális diktatúra olyan rejtett erőszak-struktúráját kell szemügyre venni, amely döntő szerepet játszik annak a végzetes csapdának a kialakításában, amelyben most olyan reménytelenül vergődni látszunk. A kommunikációelmélet tematizációs hatalomként ismeri ezt az igen veszélyes komplexumot. Korunk csak azért lehet a megvalósult abszurditások világa, mert a valóság "leváltása" és konstruált művalóságokkal való felváltása ma már olyan hihetetlen erejű és minőségű gépezetekkel zajlik, amelyekről az emberek döntő többségének sejtelme sincs. Sőt ha bárki erre fel kívánná hívni a figyelmét, valószínűleg mint hagymázas "összeesküvés-elméletet" utasítaná vissza fölényesen. Pedig ezeknek a rejtett erőszakstruktúráknak a megértése nélkül pusztulásunk elkerülhetetlennek látszik.

A világ hihetetlen tömegű elemi történéseinek csupán töredékét ismerhetjük meg. Ám talán soha nem gondoljuk végig, hogy vajon miért éppen azokat a történéseket ismerjük meg az újságok hasábjairól vagy a tévé képernyőjéről, amelyeket elénk tárnak. A globális média véleményhatalmi gépezetének igazi ereje éppen itt kezdődik: hogy ki és hogyan, milyen szelekciós kritériumok alapján dönti el, hogy a történés-világ hatalmas áradatából válogatva miből és hogyan lesz hír. Könnyedén rávághatjuk erre, hogy úgyis lehet azt tudni, "mi fontos és mi nem". Ez persze igaz is meg nem is. Az a tény, hogy Csernobil három napig "nem létezett", mert az akkori szovjet birodalmi tematizációs hatalom nem tartotta említésre érdemesnek, cáfolni látszik e "tényt". Olyan biztosak vagyunk benne, hogy ez ma már másként van? Hogy ma már nincsenek olyan birodalmi "szempontok", amelyek tetszés szerint fosztanak meg minket létfontosságú történések "megtudásától" - vagy éppen fordítva, hogyan konstruálnak olyan "pszeudo történéseket", mint ez a mostani "lehallgatási botrány". Amelyből aztán, hogy, hogy nem, hír lesz! A hamis valóság felépítését és a valódi "leváltását" egyszerűen az indokolja a globális véleményhatalmi erőszak urainak, hogy a "valóságos valóság" világszerte, így a Magyarország nevű lokalitásban is, lázad. E lázadások sorozata pedig egy permanens globális polgárháborúval fenyeget. Nos, ezt gondolja megelőzni a világuralmi struktúra tematizációs hatalmi gépezete. A Magyarország nevű lokalitás valóságának "leváltása", vagyis hermetikus elzárása a pusztulásra ítélt "lakosság" avatatlan szemei elől - rendkívüli fontosságú számukra, hiszen a "bennszülöttekre" rákényszerített brutális kifosztás most már közvetlenül idézi fel a reprodukciós katasztrófák rémét. Mindent igyekszik tehát megtenni annak érdekében, hogy ennek kiderülését minél tovább elodázza.

A lehallgatás oka tehát sokkal inkább az elhallgatás kényszere! De van egy másik fontos hozadéka is mindennek. A népesség engedelmes fogyasztóerő-állatokká változtatása még nem fejeződött be teljesen. Ennek mielőbbi elérése érdekében arra van szükség, hogy minden reménytől megfosztott, szorongó, leépült vagy éppen neurotizált, hiperagresszív állat váljék lehetőleg mindenkiből. Ha sikerül a társadalmi, gazdasági, politikai elitek minden csoportjáról és reprezentánsáról újra és újra bebizonyítani, hogy egyetlen mocsoktengerben vegetáló "véglények" gyülevész hada, akkor ez bizonyosan felgyorsíthatja a maradék lelki, erkölcsi és szellemi készletek felszámolását. Most éppen ennek lehetünk tanúi, és vészjósló jel, hogy a politikai osztály minden fontos csoportja és reprezentánsa önfeledten veti bele magát az "ügy" kapcsán a verbális polgárháború egyre zavarosabb hullámaiba.

Bogár László, közgazdász Magyar Hírlap