A szegediek által csak Sárgaként emlegetett Tisza-parti Tömörkény István Üdülőtársulat egykori szabadstrandjánál immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Tisza-parti Szent István Népünnepély halászléfőző versenye Szeged-Tápén.
A Kisgazda Polgári Szövetség, a Fidesz, KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közös rendezvényén a tavalyi ötven után idén hetven bográcsban főtt a halászlé, az induló főző csapatok teljesen betöltötték a strand körüli fás árnyas területet, illetve ez évben először a strand fövenyének jelentős részét is. A szakavatott zsűri döntése alapján az Arany Bogrács díj kupája és oklevele Polonkai Sándor főztjét illette, az Ezüst Bogrács díj Tari Józsefé, a Bronz Bogrács díj Laudisz Istváné lett. Rajtuk kívül különdíjat kapott Karai Imréné és Pallagi Jenő.
Most először társult a programhoz a pecások versengése I. Tápéi Szent István Horgászverseny néven. Az ifjúsági és felnőtt kategóriákban 28 versenyző indult, a "nagyok" közül az első Fábián Albert, a második Tari János, a harmadik Tóth András lett, míg Puskás György értékes támogatói különdíjat nyert. A díjakat Kalmár Ferenc, Haág Zalán, Juhász Gyula és Kohári Nándor szegedi ellenzéki önkormányzati képviselők adták át.
Minden résztvevő nem helyezett is szép és igényes emléklapot vehetett át. A rendezvény alatt végig magyar zenék szóltak, nem zavarva a versenyre nevezett vagy látogatóként, vendégként kiérkező családok, baráti társaságok kellemes együttlétét. Kohári Nándor fő szervező, a KPSZ helyi elnökének becslése szerint a szép nap folyamán több mint kétezren látogattak ki a Tisza-parti programra.
(kpe.hu)