2008. augusztus 16-án, szombaton megalakult a Kisgazda Ifjúsági Tagozat gyulai csoportja.
Az alakuló ülésen számos gyulai fiatal vett részt, ahol elnököt és két alelnököt választottak. Mester Kitti lett az elnök, Oláh János és Werner Attila pedig az alelnöki tisztet tölthetik be — tudatta Balogh Lajos, a KPE gyulai vezetője, egyben Békés megyei alelnöke.
Az alakuló ülést Chladek Tibor vezette le. A tagozat országos elnöke kifejtette: az elmúlt két országgyűlési választás két nagy tanulsággal szolgált. Az egyik: a polgári oldal csak akkor győzedelmeskedhet, ha egységesen lép fel a baloldallal szemben. A másik tanulság: az egységes jobboldal kizárólag akkor lehet sikeres, ha az egységben sokszínűséget képes megjeleníti, ha a jobboldal különböző árnyalatait képviselni tudja. Ezt felismerve a KIT elsődleges céljának tekinti, hogy a kisgazda múltat és a népi-nemzeti gondolatkört az ifjúságpolitikában képviselve erősítsék a Fidesz vezette Szövetséget sokszínűségét.
Az ülésen részt vett Sajtos István, a KIT Békés megyei elnöke is, aki beszámolt az ifjúsági tagozat Békés megyei szervezettségéről. Az alkalom jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel zárult.
(beol.hu; kisgazdait.mlap.hu)