Több ezren gyűltek össze a hegyvidéki, XII. kerületi turulszobor előtt a Jobbik és a helyi KDNP felhívására, hogy az emlékmű fennmaradásáért tüntessenek. A demonstráció húsz perc késéssel kezdődött, mivel a rendezők nem számítottak ekkora tömegre. A rendőrség kordonokkal zárta le a környék utcáit. A megeredő esőben csak egyenként, motozás után lehetett a kordonon belülre lépni. A nemzeti színekbe öltözött tüntetők már a Déli pályaudvartól hosszú sorokban indultak a turulhoz, bár a motozás sokakat felháborított. A színpadot a Magyar Gárda sorfala védte, mögötte a gój motorosok sorakoztak fel. A tömegben ott volt Turi-Kovács Béla kisgazda politikus is, aki a Magyar Hírlapnak azt mondta, szerinte van törvényes mód az emlékmű megtartására Meggyőződése, hogy a közigazgatási hivatalnak a bontást elrendelő határozata törvénysértő, mivel maga a hivatal is jogtalanul működik.
"Nem tőlünk kell félteni a turulszobrot" – üzente Vona Gábor, a Jobbik elnöke az emlékmű előtt őrséget álló rendőröknek. Kijelentését elsöprő helyesléssel fogadták a tüntetők, különösen, azt, hogy a XXI. században nincs helye szoborrombolásnak. Furcsa mód az a helyzet állt elő, hogy a rendőrök maguk is védelmükbe vették a turult, a köré vont kordonnal és sorfalukkal. A legnagyobb pfujolás Demszky Gábor nevének elhangzása után hallatszott, a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés koalíciós többségének élén maga is elutasította a szobor fennmaradását.
Legalább hatszáz rendőr biztosította a szimpátiatüntetést, amelyet a szervezők erődemonstrációnak neveztek. Az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkánál tartott rendezvényre igyekvőket, köztük az újságírókat is, a tömegoszlató felszerelésben kivezényelt rendőrök megmotozták, és átvizsgálták csomagjaikat. A tömeg egyre erősödő esőben hallgatta végig, amint a szervezők egyike sikerként értékelte, hogy az MSZP ifjúsági szervezete, a Sociétas meghátrált, és letett a közelben meghirdetett ellentüntetésről.
Gaál Katalin Mária, a KDNP XII. kerületi szervezetének tagja beszédében hangsúlyozta: azért jöttek ide, hogy kimutassák ragaszkodásukat az ősi nemzeti szimbólum iránt, amelynek szoborba öntött formája 1300 ismert és ismeretlen világháborús halott emlékét őrzi. A politikus a turulellenes erőkről azt mondta: szándékosan provokálják a társadalmat, és történelmi távlatban irreleváns indokokkal akarják eltávolítani az emlékművet. "El a kezekkel a turultól" – jelentette ki Gaál Katalin.
Bartal Sándor, a kisgazdák budapesti elnöke beszédében úgy fogalmazott, az SZDSZ és az MSZP szemében semmit sem számítanak a nemzeti szimbólumok, ezért nem csoda, hogy a Demszky Gábor nevével fémjelzett főváros mindenhonnan eltávolítaná azokat, ugyanakkor konzerválják a szimbólumokat, köztük a Szabadság téri szovjet emlékművet is, amelyek nemzetünk legsötétebb időszakát idézik. "Ne engedjük, hogy alantas erők szent nemzeti szimbólumunkat eltávolítsák" – jelentette ki Bartal Sándor, mire a tömeg a "Nem, nem, soha!" mondattal skandálva válaszolt. A demonstráció lapzártánkig rendbontás és rendőri fellépés nélkül zajlott.
Swendt Pál – Zsidai Péter (MH)