A polgári oldal jelentős erejének számító kisgazda világban megkezdődött a felkészülés a nagy valószínűség szerint őszre kiírásra kerülő TB-privatizációs népszavazásra és 2009-ben esedékes Európai Uniós képviselőválasztásra.
Kékesi Márton, a Kisgazda Polgári Egyesület országos vezetőségének tagja, a szervezet fővárosi elnöke, Dr. Györki Géza országos szervezőtitkár, valamint Chladek Tibor, a Kisgazda Ifjúsági Tagozat (KIT) országos elnöke konferenciabeszélgetések alkalmával vitatta meg a közelgő kampányidőszak során a kisgazdákra váró feladatokat.
Kékesi Márton hangsúlyozta, hogy a KPE mögött álló szakembergárda - amely aktívan közreműködik a kisgazda alapprogram megalkotásában és az annak keretében megvalósuló Budapest-stratégia kialakításában is - nagymértékben járulhat hozzá a polgári oldal erejéhez szakmapolitikai téren, elsősorban a vidékfejlesztés területén. A szakmai felkészültség legalább annyit nyom a latba, mint a politikai marketingfogások - hangsúlyozta a fővárosi elnök.
Dr. Györki Géza áldozatos szervezőmunkájának köszönhetően fokozatosan gyarapodik a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt alapszervezeteinek létszáma, a kisgazdák sorai között egyre több a polgármester, s más, neves közéleti személyiség is. A hagyományosan kisgazda jellegű területek mellett - mint például Bács-Kiskun vagy Békés megye, amelyek már eddig is a polgári kisgazdák fellegvárainak számítottak - már az ország olyan vidékein is alakultak helyi KPE-KPSZ szervezetek, ahol korábban nem volt jellemző a kisgazda értékvilág dominanciája. Az országos szervezőtitkár szerint ez elsősorban a kisgazdák médiaszereplésének köszönhető. A KPE naponta frissülő professzionális honlapja, a kisgazdák háttérstábjában dolgozó újságírók és médiamunkások, s nem utolsó sorban Dr. Turi-Kovács Béla országos elnök, valamint a Fidesz-frakción belül működő Kisgazda Parlamenti Munkacsoport többi képviselőjének sajtótájékoztatói és egyéb médiaszereplései döntő mértékben járulnak hozzá a KPE-KPSZ ismertségének növekedéséhez.
Chladek Tibor a májusban megalakult ifjúsági tagozat szervezésének pillanatnyi helyzetéről számolt be. Mint elmondta, az ország legtöbb megyéjében már megalakult a KIT megyei szervezete, s a tagság között szép számmal találhatóak olyan fiatalok is, akik családjuk révén ugyan nem kapcsolódtak szorosan a kisgazda világhoz, de a magyarországi közéletben a KIT által egyedüliként képviselt, népi-nemzeti alapokon álló, plebejus szellemű gondolatvilág számukra is vonzó. Az országos elnök külön örömmel jelentette ki, hogy a Fidesz ifjúsági társszervezetével, a Fidelitasszal is sikerült jó viszonyt kialakítani, mindkét fél világosan látja, hogy nem egymás elől akarják elenni a kenyeret, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a Szövetség akkor lehet igazán sikeres, ha az egységen belül sokszínűséget képes megjeleníteni - és ez nem csak az ifjúságpolitikára igaz. Chladek Tibor reményét fejezte ki, hogy az ifjú kisgazdákra jellemző fiatalos lendület a kampány során is érződik majd.
A kampányszakemberek egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a Szövetség abban az esetben képes jó eredményt elérni bármilyen megmérettetésen, amennyiben a hagyományos kisgazda értékrend irányában elkötelezett szavazókat sikerül mozgósítani. Ebben a tekintetben a KPE-KPSZ-nek a március 9-ét, a "szociális népszavazást" megelőző kampánya kimondottan sikeresnek volt mondható. Kékesi Márton és Chladek Tibor - akik 2008-ban a polgári kisgazdák kampányának vezetői voltak - úgy vélekedtek, hogy a kisgazda szavazótábor mozgósítása során elért márciusi eredmény mind ősszel, mind pedig az EP-választásokkor minimum megismételhető.
A kisgazda kampányszakértők figyelemre méltó összefüggésnek tartják azt, hogy azokban a megyékben, ahol a 2006-os önkormányzati választásokkor a Szövetség listájának elnevezésében nominálisan is szerepeltek a kisgazdák, ott a március 9-i referendumon is tarolt a polgári oldal. Így tehát nyilvánvaló, hogy a hagyományosan kisgazda vidékeken a Szövetség sikerének záloga az, hogy az FKgP széthullása után pártképviselet nélkül maradt kisgazdákat Dr. Turi-Kovács Béla szervezete révén minél hatékonyabban integrálja a Szövetség szavazói közé. A kisgazda kampányszakemberek szemei előtt ez a cél lebeg.
kpe.hu