Három hetes látogatást tett a kanadai magyarok körében Szíki Károly, a Kisgazda Polgári Szövetség Heves megyei elnöke. A Wass Albert centenárium ünnepi rendezvényein a Varga László Polgári Teátrum előadásaihoz kapcsolódóan aktuálpolitikai fórumokra is sor került.
A szándékuk ellenére hazát cserélő magyar emigrációt elsősorban az érdekelte, hogy a magyar agrárium miként tud ellenállni a tervszerűen előkészített földspekulációs nyomásnak. Képes lesz-e megvédeni ősei földjét a külföldi felvásárlóktól a magyar vidék, és mi lesz ezt követően a vízbázisokkal, melyek szintén a spekuláció célpontjaivá váltak. Kap-e kellő támogatást az ellenzék részéről ezen stratégiai bázisok védelme? Érthetetlennek és megdöbbentőnek tartják, hogy történelmi szőlőterületek tűnne
k el Egerben és idegen érdekeltségű befektetők lakóparkok céljaira sajátítják ki azokat.
Az ép észnek ellentmondó számukra az a tény, hogy 45 év bolsevik diktatúra után nem csak visszaválasztja a bolsevik képző iskolában rablásra szakosodott ifjú kommunistákat az Isten adta nép, de a szemük előtt rabló pandúrt játszó Gyurcsány kollektívát nem kergetik el, hanem asszisztálnak az ország és saját maguk kifosztásához.
Reményt látnak azonban abban, hogy a Kisgazdák kézbe veszik a magyar vidék sorsát és határozott hon -és földvédelmet hirdetnek meg, a zsebszerződéseken elkótyavetyélt területek sorsát felülvizsgálják. Határozott, rendszerváltó politikát maguk is támogatnának, de feltételül szabják, hogy a '90-es paktummal bebetonozott álliberális pártot tartsák távol a hatalom gyakorlásától.
kpe.hu