Szucsán Károly, a Kanadai Magyar Társaság alapító tagjának, a Magyar Trianoni Bizottság tagjának levele a Kisgazda Ifjúsági Tagozat által kezdeményezett Trianon-emléknap kezdeményezése kapcsán.
Kedves Tibor Chladek úr!
Most olvastam a Nemzeti Hírháló honlapján a Trianoni Diktátummal kapcsolatos írását. Szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy a magyar iskolákban nem tanítják és nem emlékeznek a magyar nemzet legnagyobb- a nemzetközi jog értelmében - Magyarország részeinek idegenek által való jogtalan megszállását és azon alapon való szétdarabolását.
Ami mind ezt megtetőzi az, hogy kérni kell a képviselőktől, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak, elképesztő! Ilyenkor felteszi az ember a kérdést milyen magyarok kormányozzák a magyarságot?
Mindenesetre csak gratulálhatunk az ifjuságnak, aki végre a nemzet tekintélyének helyreállításával akar foglalkozni.
88 éve folyik a vezetők árulása, amit legjobban igazol, hogy szomorúan követelni kell a Trianoni tragédiának hivatalos megemlékezést. A Tianoni Diktátum a nemzetközi jog értelmében érvénytelen és ha holnap a magyarság az önrendelkezési jog alapján annak revizióját követeli több millió aláirással, a nemzetközi közösségnek azt figyelembe kell vennie. Ennek előbb, utóbb meg kell történie és maguk a fiataloknak elkerülhetetlen lesz, ha még mond valamit, magyarnak lenni!
A megtisztúlt fiatalságba van a nemzet reménye.
Üdvözlettel Charles Sucsan