Be kell valljam, mindig utáltam a reál tantárgyakat, egy dupla matematika órával a világból ki lehetett kergetni, de a természettudományos tárgyakat sem becsültem sokra. Éppen ezért ezen tantárgyakból, beleértve a biológiát is, elég szerény a tárgyi tudásom. Biztos ezért hihettem azt, hogy az amőba nem több, mint egy primitív, egysejtű lény - meg persze egy közkedvelt társasjáték, amellyel el lehet ütni az időt az unalmas matekórákon.
Micsoda tévedés! Hogy minél kevesebben legyünk bűnrészesek a tudatlanság vétkében, közzé teszem a nagy igazságot: az amőba igazából az Alapítvány a Modern Baloldalért elnevezésű ifjú szocialista szervezet neve. Azt nem tudom, hogy eme szervezet egyetlen "ő" betűt sem tartalmazó nevéből hogyan lett Amőba, és hogy a modern baloldaliak miért pont egy primitív egysejtű lényről nevezték el magukat, de ahogy Virág elvtárs mondja Bacsó Péter Tanú c. örök érvényű filmjében: spongyát rá.
Az Amőba onnan ismert az ország tájékozottabb polgárai előtt, hogy internetes honlapján vezeti népünk bölcs vezére, pártunk és kormányunk feje, nemzetünk nagy Pinokkiója, a retorika Öszöd óta felülmúlhatatlan bajnoka blogját, vagyis on-line naplóját.
Arról ne nyissunk vitát, hogy a nép nagy barátja mennyire modern és mennyire baloldali - az Amőba nevéből legfeljebb ha az "alapítvány" szó illik rá. A lényeg az, hogy úgy alakult: Pinokkió az Amőba honlapján irogat blogot.
Istenem, milyen szegények is lennénk, ha nem látnánk bölcs vezérünk emberi oldalát!
Mert mire gondol az átlagember, ha meghallja pártunk és kormányunk fejének nevét? Elsősorban talán élete fő művéből, a nevével végérvényesen összeforrt öszödi beszédből vett idézetekre. ("Elkúrtuk. Nem kicsit nagyon. Nem csináltunk négy évig semmit. Kurva ország"). De az is lehet, hogy a 2006-os választási hazugsághadjáratának elhíresült mondatai ötlenek eszébe ("Nem lesz gázáremelés." "Elnök úr, Ön úriember." "Megvalósítjuk az adócsökkentés politikáját." stb.)
Pedig higgyék el, az a kép, amit a kormányfői blog rendszeres olvasása nélkül alakítunk ki a szépszavú államférfiról, kizárólag torz, egyoldalú és a valóságnak nem megfelelő lehet.
Először is: a kormányfő tele van önkritikával. Olvassunk csak bele blogjába: "Legyünk reálisak! Kár lenne tagadni, a pizzasütést még tanulnom kell. Az első próbálkozásra egy igazságos, de szigorú közepest adok magamnak. Látszólag minden a helyén volt. Magam gyúrtam a tésztát, kelesztettem, de valahogy a végeredmény még nem volt tökéletes. A család és a gyerekek ezzel együtt is - mondjuk úgy - megértőek és talán még hálásak is voltak. A kísérlet nem vette el a kedvemet a további pizzasütéstől, már csak azért sem, mert előbb-utóbb meg kell tanulnom a pizzatészta rejtelmeit."
Persze, jobban megfelelne a valóságnak, ha a többször ismétlődő "pizzasütés" szó helyén a "kormányzás" szerepelne. Írjuk át ennek alapján az idézett szöveg két mondatát: Kár lenne tagadni, a kormányzást még tanulnom kell. Az első próbálkozásra egy igazságos, de szigorú közepest adok magamnak. A család és a gyerekek ezzel együtt is - mondjuk úgy - megértőek és talán még hálásak is voltak. A kísérlet nem vette el a kedvemet a további kormányzástól, már csak azért sem, mert előbb-utóbb meg kell tanulnom a kormányzás rejtelmeit."
Láthatjuk, a sokszor arrogánsnak, ellentmondást nem tűrőnek, végtelenül magabiztosnak tűnő kormányfőben igenis megvan az önkritika erénye. Biztos csak azért nem gyakorolja a nyilvánosság előtt, nehogy túlzott nagyszerűségével kisebbrendűségi komplexust ébresszen bennünk, egyszerű állampolgárokban.
A pizzasütés sikertelenségét vázoló blogbejegyzés minden bizonnyal szemérmes lódítás. Hiszen a többi bejegyzésből világosan kiderül, hogy a politikai boszorkánykonyhák mestere szerény rezidenciájának konyhájában sem vall szégyent.
"Én is úgy viselkedtem, mint a legtöbben, hogy elvétve a mértéket négy-öt néha több fogással készültem szentestére és a következő napokra és mire elértük az ünnepnapokat, hullafáradt voltam. A levestől a töltött káposztáig, több fajta főételt, többfajta süteményt készítettünk. Ilyenkor télen a máglyarakás a legizgalmasabb sütemény. Sok főzött diókrémmel és lekvárral csinálom és hosszú csíkra vágott sütőfóliával a sütőtepsi oldalát megmagasítva hat-nyolc centis habot sütök a tetejére." Egy másik részlet: "Még mielőtt elmentem volna moziba, föltettem egy marhahúslevest, hogy azzal vasárnap reggel már ne kelljen bíbelődni. Egyébként is azt szeretem, ha egy éjszakát állva jól összeérik ez az étel". S ha még ez sem volt elég meggyőző a nagy igazmondó főzőtudományának bizonyítására, még egy bejegyzés: "Utána még arra is volt idő, hogy főzzek. Na, nem valami bonyolultat, annyi idő azért nem lett volna rá. Imádom a tojásos levest, de úgy, hogy egy tearózsában teszek bele köményt és babérlevelet is, hogy később könnyű legyen kivenni, aztán keverek bele tojást, ezután teszek bele citromlevet, majd végül egész tojásokat. Ennek igen nagy keletje van nálunk. A leveshez lecsót készítettem.".
Hiába no, a margitszigeti futóbajnok szabadidejében igazi konyhaművész.
Emellett egy másik meglepő tényre is fény derül a kormányfői blogból: bármilyen hihetetlen is, vannak olyan teremtmények a világon, akik képesek szeretni Pinokkiót. Mármint a nyugdíjas munkásőrök, az idült alkoholisták, és a komplett elmebetegek mellett.
Igen, Totó kutyáról van szó.
"Ha hazajövök, Totó percekig ugrál. Akkorákat, hogy mellső lábával a hasam fölé, egészen a mellkasomig felér, és amíg ki nem örvendezi magát, addig szinte lehetetlen bárki mást köszönteni akár csak egy puszi erejéig. De még a többiek köszöntésekor is folytatja az ugrálást, és közben még egy kicsit ugat is, hogy szétválasszon minket. Amikor az örömtáncon túl vagyunk, jön a második szakasz. A hátára fekszik, és követeli, hogy simogassam, masszírozzam meg a mellkasát, hátát, lábait. Ez a három-négy perc bizony megspórolhatatlan."
Még jó, hogy a drága Totó kutya szereti hűséges gazdáját ehelyett a csökönyös, rövidlátó magyar nép helyett is, amelyik viszont a legkevésbé sem szereti Totó kutya hűséges gazdáját. Talán ha ez a személyes hangvételű, pártunk és kormányunk fejének igazi arcát bemutató blog minél több állampolgárhoz eljut, akkor mindannyian szívünkbe zárjuk majd Őt, a nagy gasztronómust, a kiváló konyhaművészt, az állatok nagy barátját, az őszinte bloggert.
Csak egy kicsit próbáljuk meg szeretni őt, akkor talán majd süt nekünk is egy kis izgalmas máglyarakást, vagy ha a hátunkra fekszünk őelőtte, simogat és masszírozgat bennünket, mint Totó kutyát.
Ugye milyen nagyszerű lenne?
Chladek Tibor
Micsoda tévedés! Hogy minél kevesebben legyünk bűnrészesek a tudatlanság vétkében, közzé teszem a nagy igazságot: az amőba igazából az Alapítvány a Modern Baloldalért elnevezésű ifjú szocialista szervezet neve. Azt nem tudom, hogy eme szervezet egyetlen "ő" betűt sem tartalmazó nevéből hogyan lett Amőba, és hogy a modern baloldaliak miért pont egy primitív egysejtű lényről nevezték el magukat, de ahogy Virág elvtárs mondja Bacsó Péter Tanú c. örök érvényű filmjében: spongyát rá.
Az Amőba onnan ismert az ország tájékozottabb polgárai előtt, hogy internetes honlapján vezeti népünk bölcs vezére, pártunk és kormányunk feje, nemzetünk nagy Pinokkiója, a retorika Öszöd óta felülmúlhatatlan bajnoka blogját, vagyis on-line naplóját.
Arról ne nyissunk vitát, hogy a nép nagy barátja mennyire modern és mennyire baloldali - az Amőba nevéből legfeljebb ha az "alapítvány" szó illik rá. A lényeg az, hogy úgy alakult: Pinokkió az Amőba honlapján irogat blogot.
Istenem, milyen szegények is lennénk, ha nem látnánk bölcs vezérünk emberi oldalát!
Mert mire gondol az átlagember, ha meghallja pártunk és kormányunk fejének nevét? Elsősorban talán élete fő művéből, a nevével végérvényesen összeforrt öszödi beszédből vett idézetekre. ("Elkúrtuk. Nem kicsit nagyon. Nem csináltunk négy évig semmit. Kurva ország"). De az is lehet, hogy a 2006-os választási hazugsághadjáratának elhíresült mondatai ötlenek eszébe ("Nem lesz gázáremelés." "Elnök úr, Ön úriember." "Megvalósítjuk az adócsökkentés politikáját." stb.)
Pedig higgyék el, az a kép, amit a kormányfői blog rendszeres olvasása nélkül alakítunk ki a szépszavú államférfiról, kizárólag torz, egyoldalú és a valóságnak nem megfelelő lehet.
Először is: a kormányfő tele van önkritikával. Olvassunk csak bele blogjába: "Legyünk reálisak! Kár lenne tagadni, a pizzasütést még tanulnom kell. Az első próbálkozásra egy igazságos, de szigorú közepest adok magamnak. Látszólag minden a helyén volt. Magam gyúrtam a tésztát, kelesztettem, de valahogy a végeredmény még nem volt tökéletes. A család és a gyerekek ezzel együtt is - mondjuk úgy - megértőek és talán még hálásak is voltak. A kísérlet nem vette el a kedvemet a további pizzasütéstől, már csak azért sem, mert előbb-utóbb meg kell tanulnom a pizzatészta rejtelmeit."
Persze, jobban megfelelne a valóságnak, ha a többször ismétlődő "pizzasütés" szó helyén a "kormányzás" szerepelne. Írjuk át ennek alapján az idézett szöveg két mondatát: Kár lenne tagadni, a kormányzást még tanulnom kell. Az első próbálkozásra egy igazságos, de szigorú közepest adok magamnak. A család és a gyerekek ezzel együtt is - mondjuk úgy - megértőek és talán még hálásak is voltak. A kísérlet nem vette el a kedvemet a további kormányzástól, már csak azért sem, mert előbb-utóbb meg kell tanulnom a kormányzás rejtelmeit."
Láthatjuk, a sokszor arrogánsnak, ellentmondást nem tűrőnek, végtelenül magabiztosnak tűnő kormányfőben igenis megvan az önkritika erénye. Biztos csak azért nem gyakorolja a nyilvánosság előtt, nehogy túlzott nagyszerűségével kisebbrendűségi komplexust ébresszen bennünk, egyszerű állampolgárokban.
A pizzasütés sikertelenségét vázoló blogbejegyzés minden bizonnyal szemérmes lódítás. Hiszen a többi bejegyzésből világosan kiderül, hogy a politikai boszorkánykonyhák mestere szerény rezidenciájának konyhájában sem vall szégyent.
"Én is úgy viselkedtem, mint a legtöbben, hogy elvétve a mértéket négy-öt néha több fogással készültem szentestére és a következő napokra és mire elértük az ünnepnapokat, hullafáradt voltam. A levestől a töltött káposztáig, több fajta főételt, többfajta süteményt készítettünk. Ilyenkor télen a máglyarakás a legizgalmasabb sütemény. Sok főzött diókrémmel és lekvárral csinálom és hosszú csíkra vágott sütőfóliával a sütőtepsi oldalát megmagasítva hat-nyolc centis habot sütök a tetejére." Egy másik részlet: "Még mielőtt elmentem volna moziba, föltettem egy marhahúslevest, hogy azzal vasárnap reggel már ne kelljen bíbelődni. Egyébként is azt szeretem, ha egy éjszakát állva jól összeérik ez az étel". S ha még ez sem volt elég meggyőző a nagy igazmondó főzőtudományának bizonyítására, még egy bejegyzés: "Utána még arra is volt idő, hogy főzzek. Na, nem valami bonyolultat, annyi idő azért nem lett volna rá. Imádom a tojásos levest, de úgy, hogy egy tearózsában teszek bele köményt és babérlevelet is, hogy később könnyű legyen kivenni, aztán keverek bele tojást, ezután teszek bele citromlevet, majd végül egész tojásokat. Ennek igen nagy keletje van nálunk. A leveshez lecsót készítettem.".
Hiába no, a margitszigeti futóbajnok szabadidejében igazi konyhaművész.
Emellett egy másik meglepő tényre is fény derül a kormányfői blogból: bármilyen hihetetlen is, vannak olyan teremtmények a világon, akik képesek szeretni Pinokkiót. Mármint a nyugdíjas munkásőrök, az idült alkoholisták, és a komplett elmebetegek mellett.
Igen, Totó kutyáról van szó.
"Ha hazajövök, Totó percekig ugrál. Akkorákat, hogy mellső lábával a hasam fölé, egészen a mellkasomig felér, és amíg ki nem örvendezi magát, addig szinte lehetetlen bárki mást köszönteni akár csak egy puszi erejéig. De még a többiek köszöntésekor is folytatja az ugrálást, és közben még egy kicsit ugat is, hogy szétválasszon minket. Amikor az örömtáncon túl vagyunk, jön a második szakasz. A hátára fekszik, és követeli, hogy simogassam, masszírozzam meg a mellkasát, hátát, lábait. Ez a három-négy perc bizony megspórolhatatlan."
Még jó, hogy a drága Totó kutya szereti hűséges gazdáját ehelyett a csökönyös, rövidlátó magyar nép helyett is, amelyik viszont a legkevésbé sem szereti Totó kutya hűséges gazdáját. Talán ha ez a személyes hangvételű, pártunk és kormányunk fejének igazi arcát bemutató blog minél több állampolgárhoz eljut, akkor mindannyian szívünkbe zárjuk majd Őt, a nagy gasztronómust, a kiváló konyhaművészt, az állatok nagy barátját, az őszinte bloggert.
Csak egy kicsit próbáljuk meg szeretni őt, akkor talán majd süt nekünk is egy kis izgalmas máglyarakást, vagy ha a hátunkra fekszünk őelőtte, simogat és masszírozgat bennünket, mint Totó kutyát.
Ugye milyen nagyszerű lenne?
Chladek Tibor
