Zuschlag modell! Kisebb botrányért is fejét követelték már politikusnak, mint amit a Heves megyei közgyűlés kétes körülmények között elnöki pozíciót megszerző szocialista politikusa keltett a mai napon. A pártfőiskolás Sós Tamás frakciójából az egyik pártelvtársnő a Holokausztra emlékezett.
Szépen és ízléssel szerkesztett szövegének derekán azonban félbeszakította Sós, mondván: letelt az idő! A jobb érzésű emberekben megállt a levegő, mert ennél nagyobb gyalázatot a zsidóság tragédiáját átérző emberek még nem éltek meg. Házszabály megadta időkeretre hivatkozni ilyen esetben az kisebb holokauszt tagadással is felér.
Bízunk abban, hogy a nemzetgyalázásban sok helyen eredményt felmutató Sós elvtársat valaki egyszer kérdőre vonja és alkalmatlansága miatt visszaküldi oda, ahonnan jött: szakmunkásnak,biztosítási ügynöknek.
Valójában az emberi mélypontra süllyedt KISZ vezető tettére nincs is szavunk. HELYETTE IS SZÉGYENKEZÜNK és Isten büntetésében reménykedünk. Így is megerősítette helyét a Zuschlag csapatban. Szomorú, hogy nekünk ilyen végpontok jutnak.
Szíki Károly