Volt idő, amikor a Magyar Demokrata Fórum vitán felül a legnépszerűbb politikai alakulat volt a magyar palettán. A népszerűséggel együtt járt a megbecsülés és a tisztelet, az a fajta tisztelet, amit kisbetűvel írunk, mint hajdan szegény Nemecsek Ernő nevét - de ez kisbetűsség: a nagyság jele. Azt a Fórumot, amelyet megbecsülés és a tisztelet övezett, nagyszerű emberek fémjelezték. A lakitelki sátorbontás a rendszerváltás szimbolikus, nagy jelentőségű eseménye volt. Lezsák Sándor telkén békésen elfértek egymás mellett a legkülönfélébb emberek: demokraták és szocialisták, jobb és baloldaliak, az állampárttal szembenállók és az MSZMP tagjai. Ezeket a legkülönfélébb embereket kivétel nélkül összekötötte a nemzeti lobogó piros-fehér-zöld trikolórja.
Mert Lakitelek egyenlő a nemzeti egységgel.
Éppen ezért támadták pont azok a lakitelki gondolatot, akiknek fogalmuk sincs a nemzeti egységről.
Ugye emlékeznek, hogy az akkor még antikommunistának tűnő demokratikus ellenzék, és az abból kinövő SZDSZ micsoda össztüzet zúdított születése pillanatától az MDF-re? Hányszor vádolták őket azzal, hogy a lakitelkiek lennének őfelsége ellenzéke, s hogy tulajdonképpen a fórumosok is kommunisták, mert lám, ott volt köztük Pozsgay Imre, ott volt köztük Bíró Zoltán, mindketten az MSZMP tagjai. A későbbi SZDSZ számára az MDF egyszerre volt kriptokommunista, és emellett persze klerikális, fasisztoid, és retrográd - vagyis undorító jelenség.
Mert nekik, a vér-eszdéeszes és ballib görényeknek már akkor mindenki undorítónak minősült, aki másképp mert vélekedni a világ dolgairól, mint ők.
A rendszerváltás utáni első kormányt is megillette a tisztelet, s persze az MDF-es kormányfőt, Antall Józsfet is. Jobban mondva megillette volna.
Mert annyit azért meg kell jegyezni, hogy Antall József személyét azóta övezi ilyen hallatlanul nagy, pártokon átívelő tisztelet, mióta eltávozott közülünk. Amíg élt, a balliberális sajtóban folyamatosan támadták a Horthy-rendszer restaurációjának abszurd vádjával, alkalmatlannak tartották kormányfőnek, sőt mi több, amikor megbetegedett, a görények képesek voltak arról cikkezni, milyen nagy költségvetési tétel is a miniszterelnök németországi gyógykezelése.
Mi ebből a tanulság? A balliberálisok számára a halott jobboldali a jó jobboldali. Ha ne adj' isten Orbán Viktor is elhunyna, hirtelen őt is hallatlanul nagy, pártokon átívelő tisztelet övezné, emberi nagyságáról és européer konzervativizmusáról cikkeznének azok az újságírók is, akik korábban Orbán-bányákról, tokaji szőlőültetvényekről, asszony és gyermekverő, szélsőséges és náci Orbán Viktorról írtak.
Mindez azért különösen is aktuális, mert ha megfigyeljük, ma az MDF-t nagyon szeretik a görények. Azok a görények, akiknek egykor Antall József közpénzből gyógyuló hipochonder, a lakiteleki sátorbontás pedig fasiszták gyülekezete volt.
Az MDF a baloldal számára az européer konzervativizmus és a hiteles jobboldaliság megtestesítője.
Ez azt jelenti, hogy az MDF halott. A nemzeti oldal számára mindenképpen.
A jóérzésű magyarok körében fokozatosan vesztette el a fórum a tiszteletet. Az első pofon talán az volt, amikor 2002-ben - '98-hoz hasonlóan - a Fidesz nagylelkűségének köszönhetően parlamenti képviselthez jutó törpepárt külön frakciót alakított. Még tovább csökkent a tisztelet akkor, amikor a pártból kizárták mindazokat, akiknek még valami közük volt Lakitelek szellemiségéhez, beleértve az MDF atyját, Lezsák Sándort is. A maradék kis tisztelet is teljesen elfogyott, amikor 2006-ban kisebbrendűségi érzés, elemi rosszindulat, baloldalról érkező megbízatás vagy szimpla butaság miatt az MDF különutas politikájával megtorpedózta a kormányváltást, és ezáltal hatalomra segítette Gyurcsány Ferencet.
Ma már az egykori alapítók csak azért nem köpik le a Szörényi Levente által tervezett MDF logót, mert fáj a szívük és ködfátyolos a szemük a Fórum valóban tisztelet parancsoló múltja miatt. Ennek ellenére minden bizonnyal undorodnak attól, amit ma jelent a tulipános pártcímer.
Mert a tulipános címer, s vele együtt az egész MDF a nemzeti érzelműek számára a köpönyegforgatással, a képmutatással, a posztkommunistákkal való megalkuvással egyenértékű. Sose felejtsük el, hogy 2006-ban minden másképp alakul, ha a demokrata fórum nem indul külön, vagy legalább a második forduló előtt visszalépteti jelöltjeit a Fidesz javára. Emlékezzünk Orbán Viktor első forduló után elmondott szavaira: "Akik összefognak, győznek." A szocialisták és a liberálisok összefogtak, Dávid Ibolyáék meg szemérmetlenül tolták az ő szekerüket. S azt se felejtsük el, hogy a 2006 őszi önkormányzati választásokon aligha győz Demszky Gábor, ha az áll-jobboldali Katona Kálmán nem visz el 6%-ot a polgári oldaltól. S azt se felejtsük el, hogy az MDF a Fővárosi Közgyűlésben olyannyira együtt szavaz a baloldallal, hogy nyugodtan nevezhetnénk a fővárosi koalíciót MSZP-SZDSZ-MDF együttműködésnek is...
S ha mindehhez hozzátesszük azt, hogy Dávid Ibolya csak akkor érzékeny a zsidóellenes vagy annak tűnő jelenségekre, ha ezáltal egykori politikai szövetségeseit ütheti, a személyét megillető tisztelet mértéke egyenlő a nullával. Ne feledjük, amikor egy Fradi meccsen elhangzó antiszemita rigmus kapcsán számon kérték az akkor igazságügy-miniszter Dávid Ibolyát, ő így felelt: nem szereti a focit. Azt nem tudjuk, azóta szereti-e már a focit, de sokkal érzékenyebb az antiszemitizmusra, gondoljunk csak arra, milyen felháborodott nyílt levelet írt Bayer Zsoltnak a baloldal által kórusban antiszemitának titulált cikkére reflektálva "Levél zsidó és nem zsidó barátaimnak" címmel - miközben folyamatosan hallgat a baloldalhoz köthető antiszemita-gyanús kijelentések után.
Érthető tehát, hogy miért vesztette el az elveit feladó MDF a korábban őt övező tiszteletet.
Ez minden bizonnyal nagyon fájhat Dávid Ibolyáéknak, talán ezért kötöttek szerződést a Tisztelet Társaságával.
Ez már nem a kisbetűs, a Nemecsek Ernő-féle tisztelet. Ha valaki nem tudná, a Tisztelet Társasága a "szépkorúak", vagyis a nyugdíjasok érdekeiért kiálló, egy egykori MSZP-s politikus, Schmuck Andor által menedzselt, a baloldalhoz köthető szervezet. Már 2006-ban komoly viták voltak arról, hogy a közvélemény szerint a szocialisták holdudvarához kötődő Tisztelet Társasága miként kaphatott meg öt helyet az MDF országos listájának első 15 helyéből.
Erre mondhatjuk azt: különös házasság.
Ma már nem kérdés, hogy az MSZP közeli milliárdos, Leisztringer Tamás pénzügyi köreihez tartozó Tisztelet Társasága azért adott pénzt, paripát és fegyvert a demokrata fórum 2006-os kampányához, hogy ezáltal a Fidesz rovására megnöveljék az MDF szavazók számát.
Tiszta sor. Egyszerű, mint az egyszeregy.
Dávid Ibolya politikai túlélése érdekébe elhált egy különös házasságot a baloldal pénzügyi köreivel. Ez a házasság olyan sikeres volt, hogy nem is válnak el. 2010-ben az MDF országos listájának minden harmadik emberét a Tisztelet Társasága adhatja, valamint a 19 megyei és a fővárosi listák közül nyolcban kap a listavezetői pozíciót a baloldalhoz köthető szervezet.
Ez is világos, ez is egyszerű, mint az egyszeregy. A baloldal nem örülne neki, ha a soron következő választásokon a Fidesz vezette Szövetség 2/3-ot szerezne. Félnek ők ettől a lehetőségtől, mint Veres János a Hír Tv kameráitól. Így aztán jöhet a jól bevált recept: finanszírozzuk az ál-jobboldali demokrata fórumot, hátha megint el tud vinni 5-6%-ot a Szövetségtől.
Az már 2006-ban kiderült: Dávid Ibolya a politikai túléléséért, s az ehhez szükséges pénzért bármire képes. Ha kell, hirtelen filoszemita lesz, ha kell, frakciója együtt szavaz a közgyűlésben a baloldallal, ha kell, operett-jelleggel kicsit beletörli tűsarkú cipőit Gyurcsány Ferencbe, persze csak a látszat kedvéért. Csak ne a gyűlölt Orbán kerüljön hatalomra, akitől Dávid Ibolyának és pártjának minden bizonnyal heves kisebbségi komplexusa van. Mert a Fidesz vezette Szövetség nagy, sikeres, egyre népszerűbb, körülöleli a tisztelet. A demokrata fórum pedig egyre kisebb, egyre népszerűtlenebb, és persze nem öleli őket körül köztisztelet.
Ha néha-néha magukba néznek, talán ők sem csodálkoznak azon, hogy a tisztelet helyett számukra már csak a Tisztelet Társasága maradt.
Chladek Tibor
