Kékkői Zoltán országgyűlési képviselőnk szóbeli kérdést intézett az Országgyűlés a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez: "Milyen tervei vannak a környezetvédelmi és vízügyi tárcának arra nézve, hogy hazánk természetes vízkincsét felhasználva növekedjen az öntözött termőföldek összterülete?" címmel.
Kékkői Zoltán |
Gráf miniszter úr a válaszában többek között kifejtette, hogy a versenyképes hazai agrártermelés érdekében célszerű lenne az öntözött területeket 180 ezer hektárra növelni. Ehhez képest a vízjogilag engedélyezett közel 207 ezer hektárnyi öntözhető területből idén mindössze 78 ezer hektáron folyik öntözéses gazdálkodás, ami még a tavalyihoz képest is 9 ezer hektárnyi csökkenést jelent, pedig megfelelő vízgazdálkodási tervvel az idei aszály okozta károk is mérsékelhetők, megelőzhetők lettek volna.
Szabó Imre miniszter úr figyelmét is erre hívtam fel egy írásbeli kérdésemmel. A miniszter úr többek között így válaszolt: nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy az öntözésre berendezett területek, az öntözési kapacitások kihasználhatósága jelentősen alatta marad a lehetőségeknek.
A hazai növénytermesztők helyzete már amúgy is válságos, hiszen a megszorítások jegyében az úgynevezett gofr-növények esetében mintegy 33 milliárd forinttal csökkent a kiegészítő nemzeti támogatás keretösszege.
Kérdezem ezért az államtitkár urat: milyen tervei vannak a környezetvédelmi és vízügyi tárcának arra nézve, hogy hazánk természetes vízkincsét felhasználva növekedjen az öntözött termőföldek összterülete?
Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kling István államtitkár úrnak.
DR. KLING ISTVÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szóban sem tudok mást és többet mondani, mint amit az írásbeli kérdésre adott válaszában a miniszter úr, vagyis azt, hogy hosszú évek óta törekszik a tárca arra, hogy a vízgazdálkodási gyakorlat kialakításában ne csak az árvízvédelemre, hanem a takarékos vízgazdálkodásra is ráirányítsa a figyelmet.
Három pontban tudnék a kérdésre részletesen válaszolni. Az első az, amelyben az állami beruházások során a tározók műszaki megoldásaiban olyan kivitelezéseket hajt végre a tárca, hogy az árhullámok levonulása során a mezőgazdasági művelhető területek öntözéséhez is hozzájáruljanak a kivitelezéssel. Másodikként olyan jogszabályi lehetőségeket biztosít a mentességek során az öntözésre, hogy a vízkészletjárulék fizetése alóli mentességet élveznek, ha az öntözéshez fordulnak a mezőgazdasági vízgazdálkodók. Ezen túlmenően azért, hogy aszály esetén a mezőgazdasági termelők minél előbb öntözővízhez jussanak, a tárca a társtárcával, az FVM-mel közösen gyorsította az öntözési vízjogi engedélyek kiadásának eljárásait.
Remélem, ezekkel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a vízjogi engedéllyel rendelkező területeknél valóban ne csak 38 százalékon valósuljon meg a tényleges öntözés. Remélem, a fentiek meggyőzik önt arról, hogy a tárcánk a lehető legtöbbet megteszi ebben a kérdésben.
Köszönöm megtisztelő figyelmét.
(parlament.hu)