Mivel a magyar gazdaság alapjai ma nem biztosítják, hogy az államadósság csökkenő pályára álljon, néhány éven belül a 80-90 százalékot is bőven meghaladhatja az ezt jelző GDP-arányos mutató. A kormánynak még kemény, sokkterápiát idéző intézkedéseket kellene meghoznia ahhoz, hogy a mai nemzetközi környezetben megőrizhesse fizetőképességét - vélik a piacon.
Madár István, a Portfolio.hu elemzője úgy tartja, hogy a fentiek mellett a devizaadósságban rejlő árfolyamkockázat, a lefulladó állampapírpiac is ezt vetíti előre: a költségvetésen cselekvési kényszer van, mégpedig az elmúlt időszak lépéseinél jóval erőteljesebb intézkedések kellenek. Az egyik lehetőség a szokásos kiigazítás. Jelentős korrekció nagy adónöveléssel, kis kiadáscsökkentéssel - fűnyíró elv alapján. "Ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy rossz szerkezetű gazdasági kiigazítás a rövid távú növekedést is jelentősen visszafogja, illetve hogy a 2010-es évek elején is már csökkenő adósságrátát kell felmutatni, akkor az eredmény elkeserítő: eszerint az első évben további 800 milliárd forintos kiigazítás kellene, vagyis nullszaldós államháztartás kellene azonnal. Ez soha nem látott mértékű korrekcióval egyenlő, ami gyakorlatilag a sokkterápiával lenne egyenértékű" - mondta a szakember.
"Már 2010 tavaszára elfogy a Világbank, az EU és a Nemzetközi Valutaalap által Magyarországnak adott hitel. Kérdés, ezek után miből finanszírozza az ország az államadósságot" - mondta Bod Péter Ákos közgazdász. A volt jegybankelnök emlékeztetett rá, hogy a nemzetközi kölcsön éppen az országgyűlési választások előtt jár le, törlesztését pedig már a következő kormánynak kell megkezdenie. Tegnap ötéves mélypontjára esett a budapesti tőzsdeindex, egy euróért 307 forintot is elkértek a bankközi piacon.
Szajlai Csaba
Forrás: Magyar Hírlap