A magyar statisztikai évkönyvekben egészen 1989-ig szerepelt a Nemzeti vagyon című fejezet. Azóta a nemzeti vagyon fogalma - a rendszerváltás elitjének nagyobb dicsőségére - eltűnt a statisztikai számbavételi rendszerből - a cinikusok szerint a nemzeti vagyonnal együtt. "Oszt" ami nincs, azon mit mérjünk? - mondanánk. A dolog azért nem ennyire egyszerű, nem háríthatjuk el azt a felelősséget, amelyet azért viselünk, mert fel sem tettük a kérdést, hogy "mi mennyi?".
Először is rögzíteni kell, hogy fél évezrede folyamatos birodalmi függésben élünk, és minden eddig minket kifosztó impérium kivette a részét a lepusztulási lejtő létrejöttéből. Az is fontos, hogy az igazán súlyos kifosztás elsősorban azokban az időszakokban zajlott le, amikor nagy birodalomváltások mentek végbe. A török kiűzését követően húsz-huszonöt év alatt nagyobb vagyonvesztés ment végbe, mint a százötven évnyi hódoltság idején. Az első világháború, a jóvátételek és Trianon tíz év alatt szintén nagyobb lepusztulással járt, mint a kétszáz éves Habsburg-uralom. A második világháború és az iszonyú jóvátétel szintén nagyobb roncsolást hozott magával, mint a "harmadik birodalom" (Hitler Németországa) minket érő előzetes kifosztása. És végül a szovjet birodalom összeomlása és a nyugati globalitás berendezkedése összehasonlíthatatlanul nagyobb kárt okozott, mint a szovjet megszállás negyvenöt éve. Az egyre súlyosabb birodalmi kifosztásunk elmúlt fél évezrede a világkapitalizmus brutális "globalo-diktatúrájának" kibontakozási időszaka. Tévedés tehát, hogy öt különböző birodalom fosztogatott minket - ez az öt valójában egy! A Mediciek és a Fuggerek geopolitikai "harapófogójában" összeroppanó Magyar Királyság óta folyamatosan "útban van" minden, ami a valóban önálló, a Szent Korona szakralitására épülő létszerveződés Magyarországára emlékeztetne.
Franciaországot például semmi nem akadályozta meg, hogy világuralmi törekvéseitől hajtva a minket éppen kifosztó oszmánok stratégiai szövetségese legyen. És mi önpusztító naivitással éppen ezt a Nyugatot védtük önfeláldozóan! A Nyugat globális birodalma ezután az "entré" után történelmünk kritikus elágazási pontjainál mindent megtett azért, hogy "adásvétel" tárgyává tegyen minket. Paradox módon ez még a szovjet birodalmi alávetettségünkre is igaz: egyfelől a jaltai paktum nyomán ezt közvetlenül is nekik köszönhetjük, ráadásul ennek a szálnak van egy Jaltánál sokkal súlyosabb és mélyebb szerkezeti összefüggése is. Ennek megértéséhez el kell szakadni attól a téveszmétől, hogy a "szocializmus és kapitalizmus" egymás történelmi ellentétei. A magát szocializmusnak nevező létszerveződési mód ugyanis pont a kapitalizmus "vegytiszta" formáját testesíti meg. Létrejötte annak köszönhető, hogy a huszadik század elején Kelet- és Közép-Európa társadalmaiban még létezett a zárt, tradicionális anyagi és szakrális szimbolikus viszonyok között élő paraszti társadalom. A globális kapitalizmus urai azonban tisztában voltak azzal, hogy ezt rövid idő alatt csak olyan berendezkedés tudná szétroncsolni, amelyet akkor már a "fejlett és demokratikus", ergo finnyás ízlésű Nyugat legfeljebb Afrikában engedhetett meg magának. Szétroncsolni pedig azért kellett, mert csak így lehetett "legyártani" a védekezésképtelen munkaerő és fogyasztóerő csordáit a paraszti társadalmakból, amit elegánsan "globális integrációnak" neveznek. A magát "szocializmusnak" nevező szerveződés ezt kiválóan teljesítette: "előemésztette" a térség társadalmait, és amikor e feladatának eleget tett, kollaboráns oligarchiái szíves-örömest "visszaszolgáltatták" azt eredeti tulajdonosaiknak.
Csak közbevetésként jegyzem meg, 1956 eltiprásában is azért segített készségesen a Nyugat a szovjet impériumnak, mert az eredeti "projektje" számára a forradalom komoly fenyegetést jelentett, mert 1956 a Nyugat urainak veszélyesebb kihívás volt, mint a szovjet birodalomnak. Azt jelezte ugyanis, hogy egy szakrális mélyszerkezetében még mindig ép nemzet képes megmutatni az egyedüli kiutat. Azt tudni illik, hogy a "kapitalizmus versus szocializmus" hamis síkjából "térben kilépve" kell megkeresni az emberi lét egyetlen lehetséges útját, a hagyományhoz való visszatalálást. Ez azonban olyan nyilvánvalóvá tette volna a nyugati kapitalizmus zsákutcájának végzetes tényét, amit a Nyugat urai aligha engedhettek meg maguknak. Ezért tettek meg mindent annak érdekében, hogy 1956 elbukjon.
Az eredeti projekthez a "liberális" reformok jelentették a visszatérést. Az 1956-ot követő évtized során a paraszti társadalmat szétroncsoló eredeti terv sikeresen megvalósult, és elkezdődhetett a "visszaadás" lassú előkészítése. Ezt már akkor is az "MSZP-SZDSZ-nagykoalíció" vezérelte. Kádár személyesen bízta meg Nyers Rezsőt és Tardos Mártont annak a "reformnak" a kidolgozásával, amely a "visszatérés" első állomása volt. (Harminc évvel később mindketten az MSZP és az SZDSZ meghatározó alapítói lettek...)
A felkészületlen magyar társadalmat olyan rövid idő alatt hajszolták át a globális alkalmazkodáson, hogy ennek máig tartó végzetes következményei lettek. Az egyik legdrámaibb fejlemény, hogy huszonöt év alatt a megkétszereződő mezőgazdasági termésátlagot tizenötszörös üzemanyag-felhasználással és negyvenszeres vegyianyag-felhasználással értük el. Ez volt az igazi "rendszerváltás", vagyis annak a folyamatnak a kezdete, amelynek során a Nyugat globális birodalma "visszavette" a most már "feleslegessé váló" szovjet politikai kapitalizmustól a "kényszerítő passzként" rábízott országokat.
Ha ki akarunk tehát keveredni történelmünk egyre mélyülő társadalom-újratermelési válságából, nem halogathatjuk a nemzeti vagyonunkat ért kifosztási hullámok történelmi feltárását. És ami ennél is fontosabb, nem halogathatjuk azon következtetések levonását, amelyek a nemzet életvédő funkcióinak helyreállításával kísérlik meg a kiút megtalálását.
Bogár László közgazdász
(Magyar Hírlap)
