Robin Hood az angol mondakör egyik jellegzetes alakja, aki arról vált híressé, hogy elvesz a gazdagoktól, hogy a szegényeknek adjon.
Harcol az igazságtalanság és a zsarnokság ellen. A történet szerint, Robin Hood a sherwoodi erdőben bújt meg a hozzá csatlakozókkal, és onnan portyázgatott. Tulajdonképpen, ha jól belegondolunk a történetbe, Robin, törvényen kívülinek képzelte magát, és az akkori törvények, fölé helyezte cselekedeteit. Úgy is kifejezhetnénk, ha a gazdag urak részéről közelítjük meg a történetet, hogy Robin Hood csak egy rabló volt. Mai szavainkkal mondva, bűnöző.
Nem is értem, hogy igazából Gyurcsány Ferenc, miért ezt a nevet választotta egy új adóötletelésének címül adva, mivel mi magyarok vagyunk. Lehetett volna magyar hősökről is elnevezni ezt az újonnan tervezett adó fajtát, például Rózsa Sándor, vagy esetleg Vidróczki Márton betyárokról. Ha már hősnek kiáltjuk ki ezek szerint Robin Hoodot is! Mind a két magyar betyár, ugyan azt a megoldást választotta élete során, elvett a gazdagoktól, és adott a szegényeknek belőle.
Újra eszembe jutott egy Gyurcsányi idézet: "Trükkök százait vetettük be!", persze ő ezt, nem a sherwoodi erdőben mondta, hanem Balatonöszödön 2006-ban, már két évvel ezelőtt. Na innentől számítva nincs békesség Magyarországon. A mai napig, több mint nyolc milliárd forintot költött az állam, a látszatnyugalom megóvására. Ez alatt, kilőtt szemek, eltört újak, megvert emberek, összerongált tönkretett vagyontárgyak sok-sok kár, és még sorolhatnám két év történéseit, amelyek mind jellemezik a Gyurcsány kormányzást.
Ezek után Gyurcsány Ferenc most 2008 szeptemberében megvilágosodott milliomosként előjön, mint a nép fia, és jót akar a teljesen nyomorba döntött népének.
Érdekes pálfordulás, de teljesen hiteltelen.
Minden normálisan gondolkodó emberben felmerül az a kérdés: ez csak egy újabb trükk?
A Robin Hood-adót, amelyet az energiatermelő cégekre és kereskedőkre akar kivetni 2009-ben és 2010-ben a kormány, alkalmatlan eszköz arra, amire a Gyurcsány szánja, mert az energiaszolgáltatók ezt átterhelik majd a lakosságra. Viszont emellett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium fűtéstámogatási rendszere, tendenciózusan megfeledkezik arról a több mint, 900.000 többnyire kistelepüléseken található háztartásról, amelyben a hideg beálltával, tűzifával fűtenek. Amelyek, szemben a távfűtéssel vagy gáz alapú fűtéssel, rendelkező háztartásokkal, semminemű fűtéstámogatást nem kapnak. Úgy, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya, azzal nem foglalkozik, hogy a fűtéstámogatással nem rendelkező településeken élők számára is megfizethető legyen a téli tüzelő.
Így hát a népnek marad a sherwoodi erdő fáinak kivágása, esetleges támogatás gyanánt.
Balogh Lajos
Békés Megyei KPE alelnöke