Vitéz Szíki Károly lett a vezetője a négy megyét magába foglaló észak-köz ép-magyarországi kisgazda régiónak.
Ez volt az utolsó régió, amely megalakult, s mivel itt van a legnagyobb szegénység, ez egyben a legproblémásabb régió is - mondta Dr. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség országos elnöke.
Borsod, Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye tartozik a legutoljára létrejött kisgazda régióhoz. Turi-Kovács Béla szerint viszonylagos egység alakult ki a kisgazdák között. Csak azokkal a kisgazda erőkkel tartják a kapcsolatot, amelyek a Fidesz szövetségi rendszerén belül kívánnak működni. Tudják, hogy nem a kisgazda szövetségen múlik az előrehozott választás, de óhajtják - fogalmazott Turi-Kovács. Hamarosan kiválasztják azokat az embereket, akik a szövetség országgyűlési képviselő jelöltjei lesznek.
A régió egyik értelme, hogy - egyesítve az erőket - olyan fontos ügyeket tudjon országossá tenni, mint az egri kórház ügye. Szíki Károly és Ördög István egyik feladat az, hogy minden kisgazdát mozgósítson a kórház védelmére - fogalmazták meg a kisgazdák regionális értekezletén.
Szíki Károly elmondta: a kisgazdák akadályozták meg az egri kórház azonnali átadását, azóta is folyamatosan jelen vannak és demonstrálnak.
A vidékpolitikával kapcsolatban Turi-Kovács megjegyezte: világos és egyértelmű program kell, amely a termelőt, a felvásárlót, az értékesítőt is magába foglalja.
(Tv Eger)