Az őshonos vagy történelmi kisebbségek védelme nemcsak a Vajdaságban általános elvi kérdés, hanem unión belüli szolidaritási ügy is - szögezte le Becsey Zsolt csütörtöki közleményében.
A fideszes néppárti képviselő ezt annak kapcsán mondta, hogy a Vajdaság nemzeti és etnikai kisebbségeinek aggasztó helyzetéről szóló tényfeltáró jelentést az érvényes európai parlamenti határozat ellenére sem tűzte három és fél éve napirendjére az emberi jogi albizottság.
Az eddiginél hatékonyabban kell összpontosítania figyelmét és erőfeszítéseit magára Európára, ha az Európai Unió az emberi és kisebbségi jogok védelmében hitelesen akarja használni a szankciók eszközét - jelentette ki Becsey Zsolt. A néppárti képviselő így érvelt az Európai Parlament plenáris ülésén: a Vajdaság nemzeti és etnikai kisebbségeinek aggasztó helyzetéről szóló tényfeltáró jelentést az érvényes európai parlamenti határozat ellenére sem tűzte három és fél éve napirendjére az emberi jogi albizottság. Éppen ennek az albizottságnak az elnöke a közösségi szankciópolitikáról szóló, saját kezdeményezésű jelentés szerzője.
A francia zöldpárti Heléne Flautre bírálja azt a kettős mércét, amellyel az Európai Közösség emberi jogi kérdéseket megítél harmadik országokban - olvasható a néppárti képviselő közleményében. Az e kifogáshoz csatlakozókkal egyetértve Becsey Zsolt megállapította: az őshonos vagy történelmi kisebbségek védelme a Vajdaságban nemcsak általános elvi kérdés, hanem unión belüli szolidaritási ügy is. Hiszen - mutatott rá a magyar néppárti európai parlamenti képviselő - ma már uniós tagállam a legtöbb hagyományos vajdasági kisebbség anyaországa: a magyaroké, a németeké, a románoké, a szlovákoké, az osztrákoké, a bolgároké és hamarosan várhatóan a horvátoké is. A képviselő szerint az ebből fakadó felelősségtől is vezérelve az Európai Parlamentnek egyenlő mércével és aktívan kell foglalkoznia a nemzeti és etnikai kisebbségek gondjaival.
Becsey hozzátette: "ez a felfogás és magatartás erősíthetné az Európai Parlament hitelét, amire szüksége is van, ha a többi közösségi alapintézménnyel - a bizottsággal és a tanáccsal - azonos erővel akar bekapcsolódni egy sikeres uniós szankciópolitika megvalósításába".
MNO