A közelmúltban drasztikusan nőtt a kábítószer-fogyasztás miatt bekövetkező halálesetek száma. Mára mindenki számára világossá válhatott az a szomorú tény, hogy az a szélsőségesen liberális felfogás, amely a droggal kapcsolatos jogalkotásban az elmúlt évek során megtapasztalható volt, elsősorban felelős a közelmúlt tragédiáiért, a kábítószer-fogyasztás körül kialakult súlyos helyzetért.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi drogpolitikai irányelvek az ifjúságra, és ezzel együtt a teljes társadalomra nézve is roppant károsan hatnak. Az a szemlélet, amely a kábítószer-fogyasztóval szemben semminemű szankcióval nem él, alkalmatlan arra, hogy a fogyasztást visszaszorítsa, megszűntesse.
Mi, akik a Drogmentes Magyarországért Charta létrehozói vagyunk, társadalmi felelősségünk tudatában kezdeményezzük, hogy a kábítószerrel kapcsolatos jogszabályok elvont és a gyakorlatba át nem ültethető filozófiai elvek helyett a hétköznapi valósághoz alkalmazkodjanak. Álláspontunk szerint a jelenlegi válságos kábítószer-helyzet megoldása, az ifjúság hatékony védelme a drogokkal szemben törvényi szigorítás nélkül elképzelhetetlen.
Meggyőződésünk, hogy átgondolt ifjúságpolitikával, államilag támogatott drogprevencióval, az általános emberi, társadalmi értékek népszerűsítésével, a hagyományos erkölcsök védelmével megteremthető lenne az a drogmentes Magyarország, amelyet jelen charta létrehozói célul tűznek ki maguk elé.
A charta aláírói közé várjuk mindazokat az ifjúsági és civil szervezeteket, valamint egyesületeket és magánszemélyeket is, akik egyetértenek a Drogmentes Magyarországért Chartával.
(Hamarosan elindul a Drogmentes Magyarországért Charta honlapja, amely rövidesen a http://charta.atw.hu webcímen lesz elérhető. A chartához csatlakozni kívánók már most jelezhetik szándékukat a charta08@gmail.com e-mail címen.)