Tábori Ferenc közreműködésével az észak-dúnántúli régió választókerületeiben is megkezdték az alakulást a helyi KIT szervezetek.
A Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KISGAZDÁK) Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyei kisgazda szervezeteket magába foglaló észak-dunántúli regionális értekezletén a Kisgazda Ifjúsági Tagozat (KIT) képviseletében részt vett Tábori Ferenc, a KIT országos alelnöke, a Veszprém megyei szervezet elnöke is.
Tábori Ferenc közreműködésével az észak-dúnántúli régió választókerületeiben is megkezdték az alakulást a helyi KIT szervezetek. Reménység szerint az ifjú kisgazdák rövidesen a már jól működő dél-alföldi és budapesti régióhoz hasonlóan az észak-dunántúli térségben is élénk alapszervezeti életet fognak kialakítani.