A Kisgazda Ifjúsági Tagozat elnökének nyílt levele a Trianoni Szerződés közelgő évfordulója kapcsán Lasztovicza Gábor, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke, Léderer András, az Új Generáció elnöke, Loppert Dániel a Fidesz-MPSZ Ifjúsági Tagozatának elnöke, Dr. Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke, és Dr. Varga László, a Societas - Új Mozgalom elnöke részére.
Tisztelt Elnök Úr, Kedves Barátom!
2008. június 4-én lesz a 88. évfordulója annak, hogy a versailles-i Nagy-Trianon Kastélyban aláírásra került a Trianoni diktátum néven elhíresült békeszerződés. Amint az ismeretes, ennek a szerződésnek az értelmében a 324 411 km? összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több, mint kétharmadát. Az igazságtalan békeszerződés során az országhatárok megvonása még nagyjából sem követte a magyarság nyelvi vagy nemzetiségi határait, ennek következtében mintegy 3,3 millió magyar került szülőföldjén kisebbségbe.
Október 6-án az aradi vértanúkra, február 25-én - az FKgP-s Kovács Béla elhurcolásának évfordulóján - a kommunista diktatúra áldozataira, április 16-án pedig a holokauszt áldozataira emlékeznek meg a magyarországi középiskolákban.
A Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (KISGAZDÁK) Ifjúsági Tagozata (KIT) fontosnak tartja, hogy a megnevezett három emléknap mellé a Trianoni szerződés aláírásának dátuma is bekerüljön negyedikként a középiskolai megemlékezések sorába. Trianon összefüggései nélkül nem érthetőek meg a XX. századi magyar történelmi események és a kelet-közép európai térségben napjainkban lezajló folyamatok sem, illetve nem alkotható a valóságnak megfelelő kép a trianoni határokon kívül rekedt magyarságról.
Mi, fiatal kisgazdák úgy véljük, hogy a határtalanná váló Európai Unióban is helye van a Trianonra való méltóságteljes emlékezésnek, amely természetszerűleg nem egyenlő az irredentizmussal, így nem sérti a mai Magyarország szomszédjainak nemzeti érzését sem.
Trianon - az aradi vértanúkhoz, a holokauszthoz és a kommunista diktatúra áldozataihoz hasonlóan - az egész magyar nemzet ügye, egyetlen párt vagy politikai ideológia sem sajátíthatja ki.
Ezért a KIT a következőt kezdeményezi: a parlamenti pártokhoz kötődő ifjúsági társszervezetek és ifjúsági tagozatok országgyűlési képviselőik révén közösen nyújtsanak be határozati javaslatot az Országgyűlés elé, hogy a jövőben június 4-én a Trianoni diktátumhoz kapcsolódó megemlékezések legyenek a magyarországi középiskolákban.
Kérlek, szervezeteddel csatlakozz ehhez a kezdeményezéshez.
Válaszod várva, üdvözlettel:
Chladek Tibor s.k
a Kisgazda Ifjúsági Tagozat
országos elnöke