A baloldal válsága
A hagyományos értelemben vett baloldal Európa-szerte a Szovjetunió felbomlása óta legnagyobb válságát éli meg. Ezt bizonyítja az angol munkáspárt történelmi veresége éppúgy, mint a Berlusconi győzelme után az olasz parlamentből kieső kommunisták és szocialisták helyzete, a német szociáldemokraták válsága, vagy éppen a magyarországi baloldal soha nem tapasztalt mértékű társadalmi elutasítottsága.
A legutóbbi ilyen krízishelyzet az európai baloldal számára a Szovjetunió felbomlása volt. Akkor ugyanis bebizonyosodott, hogy a marxi értelemben vett szocializmus a gyakorlatban működésképtelen, a kommunizmus pedig megvalósíthatatlan. A szocialista tömb demokratizálódása és a Szovjetunió szétbomlása után a marxizmus elvesztette a politikai értelemben vett szavatosságát.
Így tehát Európa szerte a korábbi marxista baloldal képviselői többnyire új ideológia után néztek - az "új baloldali" ideológia pedig a neoliberalizmus lett: a piac mindenhatóságába vetett hit és ezzel párhuzamosan az állam szerepének minimalizálásra való törekvés. A neoliberális ideológia alapvetően az egyént pártolja a közösséggel szemben, és a pénzben kifejezhetőt az anyagi értelemben értéktelennel szemben. Hogy ez a metodika hova vezet, ha irányadóvá válik, az jól látható a magyar kormány működésén: összevont kórházak, bezárt iskolák, növekvő munkanélküliség, fizetős egészségügy és felsőoktatás, az állami szociális háló fokozatos leépítése.
Az elmúlt időszak történései azonban azt bizonyítják, hogy a baloldal számára a neoliberalizmus nem járható út, az európai, és benne a magyarországi baloldal válsága egyúttal a neoliberalizmus bukása is. Ezt bizonyítja Gerhard Schröder, Tony Blair, Romano Prodi, Gordon Brown politikai sorsának alakulása, és a sort még hosszan lehetne folytatni - Gyurcsány Ferenccel is.
Szabadság és jólét
Hazánkban a neoliberálissá avanzsáló egykori szocialisták voltak a jóléti állam legnagyobb hívei. Nem lennénk őszinték, ha nem ismernénk be, hogy még a sokat szidott Kádár-rendszer alatt is nagyobb szociális biztonságban élt a magyar társadalom, mint ma.
Ettől még a magunkfajta jobboldali nem fogja visszasírni a Kádár-rendszert, hiszen ahogy azt Márai Sándor megírta "A kassai polgárok" c. drámájában: "Jog és igazság nélkül nincs élet." A szabadságot alapvető értéknek tekintő emberek számára azért volt elfogadhatatlan a szocialista rendszer - dacára az akkor megtapasztalható viszonylagos, de a mainál mindenképp nagyobb jólétnek - mert a szociális biztonság jogállamiság és demokrácia, tehát szabadság nélkül értékelhetetlen.
A rendszerváltás óta eltelt tizennyolc esztendő viszont azt is megmutatta, hogy a szabadság jólét nélkül épp úgy elfogadhatatlan és értékelhetetlen, mint a jólét szabadság nélkül.
A szociális biztonságnak a rendszerváltás után megtapasztalt hiánya két dolgot eredményezett: egyre nőtt a letűnt szocialista rendszer iránt érzett nosztalgia, és ebből kifolyólag a kommunista utódpárt, az MSZP társadalmi támogatottsága is.
Az MSZP neoliberális fordulata után azonban pont azokat a szavazókat vesztette el, akik számára vonzó volt a Kádár-éra szociális biztonsága, a 3,60-as kenyér és a SZOT-üdülők világa. Ezek a szavazók, akik egykor a demokrácia gyermekbetegségeiért a rendszerváltó pártokat hibáztatták - ennek volt köszönhető az MSZP 1994-es, átütő sikere - mára a szocialisták iránt érzett szimpátiájukat is elvesztették, sőt mi több, keservesen csalódtak a teljes mai politikai rendszerben is.
Ez a helyzet hosszútávon az antidemokratikus szélsőségesek előretörését is eredményezheti jobb és baloldalon egyaránt. Ne feledjük, Adolf Hitler pártjának választási győzelmében is kulcsszerepet játszott az a szociális válság, ami az első világháború utáni Németországot jellemezte.
Szociális elkötelezettség a jobboldalon
A rendszerváltás óta kiépült demokratikus intézményrendszernek köszönhetően a szabadság és jólét fogalompárból a szabadság számunkra adott. Még ha a baloldal tesz is kísérleteket a demokratikus játékszabályok megsértésére - gondolhatunk itt a 2006. október 23-i rendőrterrorra vagy a legutóbbi időszak megfigyelési botrányaira - a baloldal összességében nem a szabadságjogok megnyirbálásával, hanem a szociális bizonytalanságba taszítással ássa alá az emberek biztonságérzetét.
Ebben a helyzetben a polgári oldalra hárul az a feladat, hogy felkarolja, integrálja a szociális gondolatot.
A szociális érzékenységet sokan a marxi értelemben vett baloldaliság privilégiumának tartják - pedig a keresztény etikából épp úgy levezethető a szegényekkel szembeni felelősségvállalás, mint a klasszikus liberalizmusból eredő közteherviselésből.
"A szabadság eszméje mindazonáltal elválaszthatatlan a szolidaritás eszméjétől. (...) Szabadság és egyenlőség egy tőről fakadó értékek. S ezért a társadalmi változások nyertesei nem lehetnek közönyösek a vesztesek sorsa iránt. Felelősséggel tartoznak azért, hogy akik a hátrányokat viselik, ne fosztassanak meg az emberhez méltó élet lehetőségétől. Ez a szolidaritás liberális eszméje." Kis János filozófusnak, az SZDSZ egykori elnökének gondolatai ezek. Ma a magát liberálisként definiáló törpepárt, és az általa saját képére formált MSZP ezekkel a gondolatokkal homlokegyenest ellenkező politikai döntéseket hoz. Ma a társadalmi változások nyertesei - akik többnyire azonosak az egykori pártállami elit tagjaival, akik az előző rendszernek épp úgy nyertesei voltak, mint a rendszerváltást követő privatizációnak - közönyösek a vesztesek sorsa iránt.
Nem kérdés, hogy emiatt is a szociális érzékenységet, a társadalmi felelősségvállalást, a közteherviselés gondolatát a polgári jobboldalnak kell képviselnie -a baloldal helyett.
A jobboldalt a nemzeti elkötelezettsége is erre kötelezi. Szabó Dezsőtől tudhatjuk: "Minden magyar felelős minden magyarért." A szegénységbe taszított nemzettársaink sorsáért érzett felelősségünknek, a nemzeti összefogásba vetett hitünknek kell megnyilvánulnia tetteinkben akkor, amikor Magyarország újra hárommillió koldus országa lett - köszönhetően a baloldal gyalázatos kormányzati tevékenységének.
Kisgazdák a szegénység ellen
A Fidesz vezette Szövetségnek 2002 óta meghatározó részét képezi a kisgazda világ a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (közös néven: KISGAZDÁK) révén, amelynek elnöke Dr. Turi-Kovács Béla, az Orbán-kormány környezetvédelmi minisztere. A KPE-KPSZ a kisgazda hagyomány és a népi-nemzeti gondolat jegyében a jellegzetes kisgazda értékrend mellett hangsúlyosan felvállalja a kormány antiszociális intézkedései következtében elszegényedettek, perifériára szorultak, nyomorba taszítottaknak az érdekképviseletét is - ha úgy tetszik, a jobboldal baloldalaként.
Mielőtt ez a meghatározás némi zavart okozna, idézzük Orbán Viktort, aki 2007-ben így nyilatkozott a bal- és jobboldal fogalmának viszonylagosságáról és a kisgazda értékrendről a Magyar Demokrata hasábjain: "Itt van a kisgazdapárt hagyománya, amit ma egyértelműen a jobboldalra sorolnak be. Ám annak idején plebejus érzelmű párt volt, társadalompolitikai programjuk szemben állt a két világháború közötti jobboldali kormányokéval. Ám ha azt mondanám, hogy a kisgazdák hagyománya baloldali, akkor megköveznének, mert a baloldallal sokan a kommunizmust, tehát az internacionalizmust és az ateizmust azonosítják, márpedig a kisgazdák az Isten és a haza nevében álltak szemben a kommunistákkal."
A május elején zászlót bontó Kisgazda Ifjúsági Tagozat hűen a kisgazda hagyományhoz plebejus politikai elveket képvisel: a nehéz körülmények között élő, a szegény családból származó, a kistelepülésen élő, a tanulás mellett dolgozni kényszerülő fiatalok érdekképviseletére hivatott a KPE-KPSZ politikai elvei alapján.
A népi-nemzeti elkötelezettség számunkra azt jelenti, hogy mindannyian, akik Arany János nyelvét beszéljük, akik közös történelmet tudunk a hátunk mögött, akiket összeköt a nemzeti lobogó piros-fehér-zöld trikolórja - kivétel nélkül egy sorsközösség tagjai vagyunk, lehetünk gazdagok vagy szegények, értelmiségiek vagy munkások, vidékiek vagy városiak. S mivel egy sorsközösség tagjai vagyunk, felelősek vagyunk egymásért, azért a nemzeti közösségért, amelyben élünk.
Nagy feladatok állnak a polgári oldal, azon belül is a KISGAZDÁK előtt: a reménység szerint mielőbbi kormányváltás után újra kell szőni az elmúlt években szétszakított szociális hálót, fel kell karolni azokat, akiket a Gyurcsány-kormány létbizonytalanságba sodort. Hozzáértéssel és empátiával be kell bizonyítani, hogy demokratikus keretek között a szabadság és a jólét együtt is megvalósítható.
Chladek Tibor
A szerző a Kisgazda Ifjúsági Tagozat elnöke
A hagyományos értelemben vett baloldal Európa-szerte a Szovjetunió felbomlása óta legnagyobb válságát éli meg. Ezt bizonyítja az angol munkáspárt történelmi veresége éppúgy, mint a Berlusconi győzelme után az olasz parlamentből kieső kommunisták és szocialisták helyzete, a német szociáldemokraták válsága, vagy éppen a magyarországi baloldal soha nem tapasztalt mértékű társadalmi elutasítottsága.
A legutóbbi ilyen krízishelyzet az európai baloldal számára a Szovjetunió felbomlása volt. Akkor ugyanis bebizonyosodott, hogy a marxi értelemben vett szocializmus a gyakorlatban működésképtelen, a kommunizmus pedig megvalósíthatatlan. A szocialista tömb demokratizálódása és a Szovjetunió szétbomlása után a marxizmus elvesztette a politikai értelemben vett szavatosságát.
Így tehát Európa szerte a korábbi marxista baloldal képviselői többnyire új ideológia után néztek - az "új baloldali" ideológia pedig a neoliberalizmus lett: a piac mindenhatóságába vetett hit és ezzel párhuzamosan az állam szerepének minimalizálásra való törekvés. A neoliberális ideológia alapvetően az egyént pártolja a közösséggel szemben, és a pénzben kifejezhetőt az anyagi értelemben értéktelennel szemben. Hogy ez a metodika hova vezet, ha irányadóvá válik, az jól látható a magyar kormány működésén: összevont kórházak, bezárt iskolák, növekvő munkanélküliség, fizetős egészségügy és felsőoktatás, az állami szociális háló fokozatos leépítése.
Az elmúlt időszak történései azonban azt bizonyítják, hogy a baloldal számára a neoliberalizmus nem járható út, az európai, és benne a magyarországi baloldal válsága egyúttal a neoliberalizmus bukása is. Ezt bizonyítja Gerhard Schröder, Tony Blair, Romano Prodi, Gordon Brown politikai sorsának alakulása, és a sort még hosszan lehetne folytatni - Gyurcsány Ferenccel is.
Szabadság és jólét
Hazánkban a neoliberálissá avanzsáló egykori szocialisták voltak a jóléti állam legnagyobb hívei. Nem lennénk őszinték, ha nem ismernénk be, hogy még a sokat szidott Kádár-rendszer alatt is nagyobb szociális biztonságban élt a magyar társadalom, mint ma.
Ettől még a magunkfajta jobboldali nem fogja visszasírni a Kádár-rendszert, hiszen ahogy azt Márai Sándor megírta "A kassai polgárok" c. drámájában: "Jog és igazság nélkül nincs élet." A szabadságot alapvető értéknek tekintő emberek számára azért volt elfogadhatatlan a szocialista rendszer - dacára az akkor megtapasztalható viszonylagos, de a mainál mindenképp nagyobb jólétnek - mert a szociális biztonság jogállamiság és demokrácia, tehát szabadság nélkül értékelhetetlen.
A rendszerváltás óta eltelt tizennyolc esztendő viszont azt is megmutatta, hogy a szabadság jólét nélkül épp úgy elfogadhatatlan és értékelhetetlen, mint a jólét szabadság nélkül.
A szociális biztonságnak a rendszerváltás után megtapasztalt hiánya két dolgot eredményezett: egyre nőtt a letűnt szocialista rendszer iránt érzett nosztalgia, és ebből kifolyólag a kommunista utódpárt, az MSZP társadalmi támogatottsága is.
Az MSZP neoliberális fordulata után azonban pont azokat a szavazókat vesztette el, akik számára vonzó volt a Kádár-éra szociális biztonsága, a 3,60-as kenyér és a SZOT-üdülők világa. Ezek a szavazók, akik egykor a demokrácia gyermekbetegségeiért a rendszerváltó pártokat hibáztatták - ennek volt köszönhető az MSZP 1994-es, átütő sikere - mára a szocialisták iránt érzett szimpátiájukat is elvesztették, sőt mi több, keservesen csalódtak a teljes mai politikai rendszerben is.
Ez a helyzet hosszútávon az antidemokratikus szélsőségesek előretörését is eredményezheti jobb és baloldalon egyaránt. Ne feledjük, Adolf Hitler pártjának választási győzelmében is kulcsszerepet játszott az a szociális válság, ami az első világháború utáni Németországot jellemezte.
Szociális elkötelezettség a jobboldalon
A rendszerváltás óta kiépült demokratikus intézményrendszernek köszönhetően a szabadság és jólét fogalompárból a szabadság számunkra adott. Még ha a baloldal tesz is kísérleteket a demokratikus játékszabályok megsértésére - gondolhatunk itt a 2006. október 23-i rendőrterrorra vagy a legutóbbi időszak megfigyelési botrányaira - a baloldal összességében nem a szabadságjogok megnyirbálásával, hanem a szociális bizonytalanságba taszítással ássa alá az emberek biztonságérzetét.
Ebben a helyzetben a polgári oldalra hárul az a feladat, hogy felkarolja, integrálja a szociális gondolatot.
A szociális érzékenységet sokan a marxi értelemben vett baloldaliság privilégiumának tartják - pedig a keresztény etikából épp úgy levezethető a szegényekkel szembeni felelősségvállalás, mint a klasszikus liberalizmusból eredő közteherviselésből.
"A szabadság eszméje mindazonáltal elválaszthatatlan a szolidaritás eszméjétől. (...) Szabadság és egyenlőség egy tőről fakadó értékek. S ezért a társadalmi változások nyertesei nem lehetnek közönyösek a vesztesek sorsa iránt. Felelősséggel tartoznak azért, hogy akik a hátrányokat viselik, ne fosztassanak meg az emberhez méltó élet lehetőségétől. Ez a szolidaritás liberális eszméje." Kis János filozófusnak, az SZDSZ egykori elnökének gondolatai ezek. Ma a magát liberálisként definiáló törpepárt, és az általa saját képére formált MSZP ezekkel a gondolatokkal homlokegyenest ellenkező politikai döntéseket hoz. Ma a társadalmi változások nyertesei - akik többnyire azonosak az egykori pártállami elit tagjaival, akik az előző rendszernek épp úgy nyertesei voltak, mint a rendszerváltást követő privatizációnak - közönyösek a vesztesek sorsa iránt.
Nem kérdés, hogy emiatt is a szociális érzékenységet, a társadalmi felelősségvállalást, a közteherviselés gondolatát a polgári jobboldalnak kell képviselnie -a baloldal helyett.
A jobboldalt a nemzeti elkötelezettsége is erre kötelezi. Szabó Dezsőtől tudhatjuk: "Minden magyar felelős minden magyarért." A szegénységbe taszított nemzettársaink sorsáért érzett felelősségünknek, a nemzeti összefogásba vetett hitünknek kell megnyilvánulnia tetteinkben akkor, amikor Magyarország újra hárommillió koldus országa lett - köszönhetően a baloldal gyalázatos kormányzati tevékenységének.
Kisgazdák a szegénység ellen
A Fidesz vezette Szövetségnek 2002 óta meghatározó részét képezi a kisgazda világ a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt (közös néven: KISGAZDÁK) révén, amelynek elnöke Dr. Turi-Kovács Béla, az Orbán-kormány környezetvédelmi minisztere. A KPE-KPSZ a kisgazda hagyomány és a népi-nemzeti gondolat jegyében a jellegzetes kisgazda értékrend mellett hangsúlyosan felvállalja a kormány antiszociális intézkedései következtében elszegényedettek, perifériára szorultak, nyomorba taszítottaknak az érdekképviseletét is - ha úgy tetszik, a jobboldal baloldalaként.
Mielőtt ez a meghatározás némi zavart okozna, idézzük Orbán Viktort, aki 2007-ben így nyilatkozott a bal- és jobboldal fogalmának viszonylagosságáról és a kisgazda értékrendről a Magyar Demokrata hasábjain: "Itt van a kisgazdapárt hagyománya, amit ma egyértelműen a jobboldalra sorolnak be. Ám annak idején plebejus érzelmű párt volt, társadalompolitikai programjuk szemben állt a két világháború közötti jobboldali kormányokéval. Ám ha azt mondanám, hogy a kisgazdák hagyománya baloldali, akkor megköveznének, mert a baloldallal sokan a kommunizmust, tehát az internacionalizmust és az ateizmust azonosítják, márpedig a kisgazdák az Isten és a haza nevében álltak szemben a kommunistákkal."
A május elején zászlót bontó Kisgazda Ifjúsági Tagozat hűen a kisgazda hagyományhoz plebejus politikai elveket képvisel: a nehéz körülmények között élő, a szegény családból származó, a kistelepülésen élő, a tanulás mellett dolgozni kényszerülő fiatalok érdekképviseletére hivatott a KPE-KPSZ politikai elvei alapján.
A népi-nemzeti elkötelezettség számunkra azt jelenti, hogy mindannyian, akik Arany János nyelvét beszéljük, akik közös történelmet tudunk a hátunk mögött, akiket összeköt a nemzeti lobogó piros-fehér-zöld trikolórja - kivétel nélkül egy sorsközösség tagjai vagyunk, lehetünk gazdagok vagy szegények, értelmiségiek vagy munkások, vidékiek vagy városiak. S mivel egy sorsközösség tagjai vagyunk, felelősek vagyunk egymásért, azért a nemzeti közösségért, amelyben élünk.
Nagy feladatok állnak a polgári oldal, azon belül is a KISGAZDÁK előtt: a reménység szerint mielőbbi kormányváltás után újra kell szőni az elmúlt években szétszakított szociális hálót, fel kell karolni azokat, akiket a Gyurcsány-kormány létbizonytalanságba sodort. Hozzáértéssel és empátiával be kell bizonyítani, hogy demokratikus keretek között a szabadság és a jólét együtt is megvalósítható.
Chladek Tibor
A szerző a Kisgazda Ifjúsági Tagozat elnöke
