A köztudatban gerinc és politikus nem éppen összetartozó fogalmak. A politikus gerince többnyire inkább hajlékony, mint szilárd, s az előbbi lehet hasznos is, ha viselője jó ügyek érdekében hajlítgatja. Az utóbbi viszont ritka, de felemelő és bizalomkeltő a képviselt közösségnek, de veszélyes viselőjére nézve.
A száz éve született Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt egykori politikusa, majd főtitkára, aki 1945-ben Erdei Ferenc mellett volt belügyi államtitkár, azután földművelésügyi miniszter, azon kevés pártpolitikusok közé tartozott, akik legendásan voltak szilárd jelleműek. Ez lett a veszte.
1945 után sokan még hittek abban, hogy itt magyar demokrácia születik, miközben a Rákosi vezette kommunista párt, szovjet közreműködéssel már kezdte alkalmazni a terror eszközeit Magyarországon, s előkészítette a politikai terepet a maga egyeduralma számára. Útban volt nekik a kisgazdapárt, és annak vezetői közül is elsősorban Kovács Béla főtitkár, aki a kommunisták erőszakos politikai követeléseit a leghatározottabban utasította vissza.
Gombos Gyula, a kor egyik tanúja és a 20. század alighanem legjobb politikai gondolkodója írja róla: "A kisgazdapárt vezetői közül ő volt a legkevésbé hajlékony politikai alkat; pontosabban fogalmazva: a legszilárdabb jellem. Mint a görög tragédiákban, jellem és helyzet ütközése okozta az ő vesztét is. Nem ő választotta sorsát, a végzetnek utol kellett őt érnie jelleme miatt."
Mi is történt hát? Rákosiék már 1946 decemberében hajszát indítottak olyan személyek ellen, akiket a Magyar Közösség korábban antifasiszta, majd antikommunista titkos társasága tagjainak tartottak. Egy nagyarányú összeesküvési pert készítettek elő, tömeges letartóztatásokkal, vallatásokkal és megfélemlítéssel. Köztársaság- és demokráciaellenes összeesküvés címén folytatták a hajszát, mely a kisgazdapárt felső vezetőit is elérte. Nagy Ferencnek és Varga Bélának menekülnie kellett az országból, Kovács Bélát azonban 1947. február 25-én – miután az ávó már kétszer kihallgatta, és a szovjet titkosszolgálat, az NKVD a lakását átkutatta – elhurcolták. Sorsa előbb börtön, majd a szovjet Gulág lett, az ítélet szerint: 25 év kényszermunka. Súlyos betegen térhetett haza, előbb ismét börtönbe, míg végre 1956 tavaszán szabadulhatott. Nagy Imre kormányában még részt vett ugyan, de egészségi állapota miatt jelentős politikai munkát nem végezhetett. A szabadságharc leverése után menedékjogot kért az Egyesült Államok nagykövetségétől, de nem kapta meg. Baranya megyei szülőfalujában, visszavonultan halt meg 1959-ben, férfikora delén, ötvenegy évesen.
Akik ismerték a fiatal politikus Kovács Bélát, nagy ívű pályát gondoltak neki a politikában. A dunántúli kisparaszti család sarja, tehetsége és embersége szerint lehetett volna egy demokratikus berendezkedésű szabad társadalomban a magyar nép bármilyen rangú vezetője. Nem lehetett, mert 1948-ra már ki teljesedett a Rákosiék "négyes fogatának" terrorja, a szovjet haderők pedig itt állomásoztak – ideiglenesen, csaknem fél évszázadon át. Márpedig a gyarmatokon, terror alatt vagy földig hajlik a gerinc, vagy megtörik az élet.
Bíró Zoltán, irodalomtörténész
A száz éve született Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt egykori politikusa, majd főtitkára, aki 1945-ben Erdei Ferenc mellett volt belügyi államtitkár, azután földművelésügyi miniszter, azon kevés pártpolitikusok közé tartozott, akik legendásan voltak szilárd jelleműek. Ez lett a veszte.
1945 után sokan még hittek abban, hogy itt magyar demokrácia születik, miközben a Rákosi vezette kommunista párt, szovjet közreműködéssel már kezdte alkalmazni a terror eszközeit Magyarországon, s előkészítette a politikai terepet a maga egyeduralma számára. Útban volt nekik a kisgazdapárt, és annak vezetői közül is elsősorban Kovács Béla főtitkár, aki a kommunisták erőszakos politikai követeléseit a leghatározottabban utasította vissza.
Gombos Gyula, a kor egyik tanúja és a 20. század alighanem legjobb politikai gondolkodója írja róla: "A kisgazdapárt vezetői közül ő volt a legkevésbé hajlékony politikai alkat; pontosabban fogalmazva: a legszilárdabb jellem. Mint a görög tragédiákban, jellem és helyzet ütközése okozta az ő vesztét is. Nem ő választotta sorsát, a végzetnek utol kellett őt érnie jelleme miatt."
Mi is történt hát? Rákosiék már 1946 decemberében hajszát indítottak olyan személyek ellen, akiket a Magyar Közösség korábban antifasiszta, majd antikommunista titkos társasága tagjainak tartottak. Egy nagyarányú összeesküvési pert készítettek elő, tömeges letartóztatásokkal, vallatásokkal és megfélemlítéssel. Köztársaság- és demokráciaellenes összeesküvés címén folytatták a hajszát, mely a kisgazdapárt felső vezetőit is elérte. Nagy Ferencnek és Varga Bélának menekülnie kellett az országból, Kovács Bélát azonban 1947. február 25-én – miután az ávó már kétszer kihallgatta, és a szovjet titkosszolgálat, az NKVD a lakását átkutatta – elhurcolták. Sorsa előbb börtön, majd a szovjet Gulág lett, az ítélet szerint: 25 év kényszermunka. Súlyos betegen térhetett haza, előbb ismét börtönbe, míg végre 1956 tavaszán szabadulhatott. Nagy Imre kormányában még részt vett ugyan, de egészségi állapota miatt jelentős politikai munkát nem végezhetett. A szabadságharc leverése után menedékjogot kért az Egyesült Államok nagykövetségétől, de nem kapta meg. Baranya megyei szülőfalujában, visszavonultan halt meg 1959-ben, férfikora delén, ötvenegy évesen.
Akik ismerték a fiatal politikus Kovács Bélát, nagy ívű pályát gondoltak neki a politikában. A dunántúli kisparaszti család sarja, tehetsége és embersége szerint lehetett volna egy demokratikus berendezkedésű szabad társadalomban a magyar nép bármilyen rangú vezetője. Nem lehetett, mert 1948-ra már ki teljesedett a Rákosiék "négyes fogatának" terrorja, a szovjet haderők pedig itt állomásoztak – ideiglenesen, csaknem fél évszázadon át. Márpedig a gyarmatokon, terror alatt vagy földig hajlik a gerinc, vagy megtörik az élet.
Bíró Zoltán, irodalomtörténész
