HTML

Kisgazdák Blogja

A polgári kisgazdák nem hivatalos blogja. A bejegyzés tartalmáért a szerző felelős.

Friss topikok

Szociális boltokkal a válság ellen

Kisgazda 2009.04.28. 02:55

Magyarország számára egy igazi kitörési pont az ország hatmillió hektárnyi termőföldje - fogalmazott Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szombaton Győrben. A szövetség országos elnöke kifejtette, hogy a következő választások után reményeik szerint felálló polgári kormánynak meg kell erősítenie a kis és középbirtokokat, létre kell újra hozni a magyar feldolgozóipart és meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a felvásárlás is magyar kézbe kerüljön.

Aláhúzta, nemcsak programja, hanem hosszú távú stratégiája is van a Fidesznek, amelynek ők maguk is tagjai. Beszélt arról, hogy fontosnak tartják egy szociális földprogram elindítását, mert a válságot nem lehet adócsökkentéssel megoldani, hiszen, ahol nincs munka, nincs adófizető sem. Szerintük az állami tulajdonú földekből az önkormányzatoknak földterületet kellene biztosítani a már második, harmadik generációs munkanélkülieknek, hogy azzal megélhetéshez segítsék az állástalanokat. Turi-Kovács bejelentette: kezdeményezni fogják a parlamentben, hogy osztrák mintára szociális boltok nyíljanak az országban, ahol a legszegényebbek az alapáfa megfizetése mellett, haszonkulcs nélkül vásárolhassanak. Ezeknél az üzleteknél az a lényeg, hogy a termelők közvetlenül a kiskereskedőknek adják el termékeiket, nincsenek felvásárolók és nagykereskedők. A termelőknek így nagyobb a nyereségük, a kereskedők pedig olcsóbban tudják árulni a portékájukat.

A győri Megyeházán rendezett fórumon jelen volt Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke is, aki elmondta: mielőbb csökkenteni kell a mezőgazdaságra és az agráriumban dolgozókra rakodó terhek mértékét. A politikus utalt rá: amennyiben a polgári kormány ismét hatalomra kerül, meg kell állítani a vidék elsorvasztását, az iskolák és óvodák bezárását, a magyar föld védelmét szigorúan garanciákkal kell biztosítani, s újra meg kell teremteni a családi gazdaságok felerősödésének esélyét, hiszen ezek számítottak régen és még a közelmúltban is az ország éléskamrájának.

(Győri Nap)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgazda.blog.hu/api/trackback/id/tr901090721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása