HTML

Kisgazdák Blogja

A polgári kisgazdák nem hivatalos blogja. A bejegyzés tartalmáért a szerző felelős.

Friss topikok

Sokkal több rászoruló érkezett, mint legutóbb

Kisgazda 2009.01.26. 21:25

Néhány héttel ezelőtt, az ünnepek előtt számoltunk be a gyulai kisgazdák adományozási akciójáról, amit szombaton délben megismételtek.

Mintegy félezer adag ingyen gulyáslevest osztottak szét a rászorulók között szombaton a gyulai kisgazdák és támogatóik. Ezúttal legalább kétszázötvenen álltak sorba. Akik tudtak családdal érkeztek, a gyereknek ugyanis nagy örömet jelentett a Gerhard Stengel által adományozott csokoládé, de a ruháknak is akadt gazdája bőven.

Sok ember arcán látszott, hogy nagyon megviselte őket a tél. Az, hogy ilyen nagy számban jöttek el, és álltak sorban egy tál meleg ételért szintén azt mutatja, hogy egyre több a kilátástalan ember. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak az ünnepek idején támogassuk őket, hiszen egyre többen vannak, akik rendszeres segítségre szorulnak - fogalmazta meg az akció egyik ötletgazdája, Balogh Lajos.

Egy fiatal apuka hatéves kisfiával érkezett. Magának inget talált, a gyermek pedig a doboz csokoládét mutatta büszkén a fényképezőgépnek.

Minden hasonló akción igyekszünk részt venni, mert különben édességet ritkán tudunk tenni az asztalra. Bár igyekszem, minden munkát elvállalni mégis minden fillért be kell osztanunk, hogy legalább a rezsit, és a napi szükséges ennivalót ki tudjuk fizetni - mesélte.

A szervezők külön köszönetet mondtak Gerhard Stengelnek és Mikus Évának, a Veres Húsboltnak, és a Gyulakenyér Kft-nek az adományokért.

(gyulanet.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgazda.blog.hu/api/trackback/id/tr96904779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása