Tisztelt Polgármester úr!
A Kisgazda Polgári Egyesület egyik - Budapest, Erzsébetvárosi tagjától értesültem, a kerületben található, Hársfa utca 34-es számú ház lakóinak és a környéken élőknek gondjairól, melyet két család összeférhetetlen, a közösségi normákat semmibe vevő viselkedése okoz. A lakóközösség tagjai már többször kísérletet tettek Önnél és az önkormányzatnál, hogy segítsenek panaszaikat orvosolni, mindez idáig eredménytelenül.
A nevezett két - népes sőt állandóan változó létszámú és összetételű család - történetesen roma származású. Mivel a több évtizede békésen egymás mellett élő lakó- és utca közösség életébe robbantak be kisebbségiként, így az egyébként békés, csöndes és toleráns lakóközösségben is szenvedélyes indulatok kavarognak, újabban a helyzet romlásával együtt már általában a romákkal és kisebbségekkel szemben is.
Tisztelt Polgármester úr!
Kérem tegyen a kisebbségek kirekesztése ellen és a békés egymás mellett élés érdekében lépéséket, intézkedéseket, akadályozzák meg ezt az egészségtelen folyamatot azzal, hogy figyelembe veszik a panaszos lakók és környékbeliek jogos igényeit. Tudomásunk szerint az Önkormányzat és az Oltalom Karitatív egyesület segítségével jutott lakáshoz a két roma család. Kérem, hogy a panaszosok szempontjait az Oltalom Karitatív egyesülettel együtt alaposan ismerjék meg, kezeljék a konfliktust együtt a civil szervezettel, tegyenek lépéseket a megnyugtató megoldás érdekében. A Kisgazda Polgári Egyesület fővárosi és VII. kerületi szervezete nevében várom válaszát.
Budapest, 2008. október 27.
Tisztelettel:
Kékesi Márton
Kisgazda Polgári Egyesület
Fővárosi Elnök