A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy sikertelen volt a szocialisták által indított Orbán-ellenes kampány,sőt, a Fidesznek több nyugdíjas szavazója van.
A Medián felmérése szerint Orbán Viktor kiszivárogtatott beszéde miatt csökkent az MSZP és a Fidesz támogatottsága közötti különbség. A Fidesz támogatottsága így is duplája a szocialistákénak. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából ezzel ellentétben az derül ki, hogy sikertelen volt a szocialisták által indított Orbán-ellenes kampány, sőt a felmérésből az derül ki, hogy a Fidesznek több nyugdíjas szavazója van.
Némileg csökkent a Fidesz és az MSZP támogatottsága közötti különbség - a Medián legfrissebb, a HVG-ben közölt felmérése szerint. A legnagyobb ellenzéki pártra azonban még így is 61 százalék voksolna most a biztos szavazók közül, míg az MSZP-re 28 százalék. A közvélemény-kutatás azt is kihozta, hogy Orbán Viktor kiszivárogtatott beszéde miatt esett a Fidesz elnökének népszerűsége a nyugdíjasok körében. A Kormányszóvivői Iroda a Hír Televíziónak eljuttatott levelében tagadja, hogy kormányzati megrendelésre készült volna a felmérés.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése a Mediánnal ellentétben azt mutatja, hogy eredménytelen volt a Fidesz elnöke ellen indított szocialista médiakampány. Az MSZP ugyanis nem szerzett újabb nyugdíjas szavazókat, sőt az ellenzéki pártnak több idős korú szimpatizánsa van, mint az MSZP-nek. A Fidesz előnye változatlanul csaknem háromszoros az MSZP-vel szemben. A legnagyobb ellenzéki pártra a biztos szavazók 54 százaléka, míg a szocialistákra 19 százaléka voksolna - a Heti Válaszban megjelent közvélemény-kutatás szerint.