Dr. Simon Miklós, a KPE Szabolcs-Szatmár Bereg megyei elnöke, Nyírbogát polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője tartott sajtótájékoztatót.
Minisztériumi intézkedést sürget a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete a meggytermelők érdekében, akiknek mindössze 60-70 forintot ajánlanak a felvásárlók a leszedett gyümölcs kilójáért - mondta Simon Miklós, a párt országgyűlési képviselője Nyíregyházán csütörtökön.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőinek azonnal lépniük kellene, és tárgyalóasztalhoz ültetni a termelőket és a kereskedőket, mielőtt a fán marad a termés, s a meggy is az alma sorsára jut Szabolcsban - mondta sajtótájékoztatóján a politikus. Lenti István, a Fidesz megyei önkormányzati tanácsnoka kijelentette: a szaktárcának már csak azért is intézkednie kellene, hogy ne vesszen kárba az a sokmilliárdos állami forrás, amivel korábban a gyümölcstelepítést támogatták. Elmondta, hogy 1998 és 2002 között, amikor ő volt a szabolcsi FVM hivatalvezetője, 8700 hektár vegyes gyümölcsös telepítéséhez adtak állami támogatást, és a kertek lényegében most fordulnak termőre.
"Érthetetlen, hogy a saját pénzére nem vigyáz az állam, pedig ha a piac megfelelően szerveződne, a támogatásból sok visszatérülne a termelőktől az adóbefizetések révén" - jegyezte meg. Lenti István szerint - aki a Nyíregyházi Főiskola tanára - a minisztériumnak "igenis lenne eszköze arra, hogy hatást gyakoroljon a piacra", csak - tette hozzá - "a könnyebbik oldalát választja a szakhatalom, s ezt a tehetetlenséget kihasználják a kereskedők".
A tanácsnok a szakmát, a termelőket is bírálta a sajtótájékoztatón, mondván, "a rendszerváltás óta eltelt közel 20 évben sem voltak képesek önmagukat megszervezni". Kifejtette: "végre valós szövetkezés kellene, mert most a TÉSZ-ekkel (Termelők Értékesítő Szövetkezete) csapták be a termelőket, úgy mint 1989 előtt a tsz-ek esetében történt". A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Szabolcsban 19 000 tonna meggy és 1700 tonna cseresznye termett az idén az 5500, illetve a 137 hektáros területen. A Fidesz képviselői egybehangzóan állították: "a kereskedők a tavalyi magas, 200 forintos kilogrammonkénti árat akarják kompenzálni azzal, hogy most leszorítják az árat, és számukra kedvező átlagot érjenek el a két év alapján".