Aláírni bármit lehet. Például egy söralátétet. Mondjuk egy kellemes nyári délutánon, egy kerthelyiségben, néhány korsó elfogyasztása után.
Megcímezni, felbélyegezni és bedobni a postaládába, hadd lássa szegény, a buliról lemaradt szesztestvér, hogy gondoltunk rá. Nem nagyon ritka postatörténeti érdekesség –, van, aki gyűjti. De alá lehet írni egy pezsgősüveg-kupakot is. Előállítása: miután a kipukkantotta a pincér a pezsgőt, el kell kérni tőle a vékony ónlemez palackszáj-borítót, az abroszon türelmes, bár nem hosszadalmas és nagy mesterségbeli tudást sem kívánó, leginkább a rétesnyújtáshoz hasonló munkával kiegyengetni, kisimítani; azután beszerezni egy gyufacímkényi tiszta papírt; azt az ónlemezre ráilleszteni; a lemez szélét körben ráhajtani, hogy fogja, majd felbélyegezni, megcímezni, s a maradék helyre a társaság méretével fordítottan arányos méretű – nagy társaság: kicsi betűk; s vica versa – aláírásokat begyűjteni a pezsgőzőktől; majd postaláda stb. Az efféléket is gyűjtik. A múlt kövületeit. Mert van-e még ma kerthelyiség, felhőtlen sördélután, levélíró írókedv – nem esemesezhetnék! –, pezsgős nyári mulatás? Van-e barátság és barátság-ápolás? Elviszi-e a posta a szabályszerűen címzett-bélyegzett kerek kartonlapot vagy kisodort fémlemezkét a címzettnek, és érti-e a címzett mit kap? És miért?
Gyerek olvasó! Ifjú olvasó! Középidős olvasó! Ne értetlenkedj! Ma már az élesre töltött pezsgős palackot műanyag dugóval fojtják le, rá drót-fémlemezke szerkentyű kerül: sokkal praktikusabb és használhatóbb az egész. Csak éppen írni nem lehet rá. Tudd mától! És tudd: régen, az óidőkben a parafa dugós palack nyakát jól rápasszintott vastagocska fémpalást védte. Emléke a ma már szerkezetileg – strukturálisan – tökéletesen fölösleges sztaniol, sőt: nájlon-sztaniol nyakborító. És tudd meg, jól használtatik-e itt, a szövegben a latin kifejezés – keresd meg, a vicás az –, s gyarapodsz a versus és veritas, ha megérted. Vica veritas.
Jó mi? Latin szöveg. Ante. Apud. Ad absurdus. (Naaa...)
Nem érted? Attól még aláírhatod.
Aláírni bármit lehet.
Én nem tudom, hogy a (puszta)szeri vérszerződést aláírták-e a vezérek? Okiratba foglalták-e a megállapodást szorgalmas írnokok; netán szittya bötükkel rögzítették-e – ha nem, nem róható föl nekik. Nem volt szokásban. A pusztai időkben az adott szó járta; kézrázással erősítették, csókkal pecsételték.
Vérszerződés? Mi az? A vezérek megsebezték magukat majd a fölfogott vért összevegyítették, megitták. És ezáltal egy vérből valók lettek: testvérek. Ők és népük.
Így lettünk magyarok. Van, aki számára máig hatályos e megíratlan kontraktus.
Szóval, a vérszerződést valószínűleg nem írták le, de él.
A vérszerződést nem vérrel írták, kutyabőrre –, e félreértést kimondani hallottam már. Meg valami olyasmit is, hogy a vérszerződést afféle nagyesküs kötés, melynek megszegése vérontást eredményez. A szerződésszegő vére kiontatik.
Dehogy is. A szerződés, az eskü ereje az erkölcsökben van: aki nem teljesíti a benne a foglaltakat becsületét veszti el. Emberlétét.
Primitív régi idők! Bezzeg ma már sokkal kulturáltabb minden – cultura! –, ha egy villamosjegyet veszünk, az is szerződéskötésnek számít és a nem teljesítőt perelhetik. Éljen a jog! Pusztaszeren fölkopott volna az álla szegény ügyvédeknek.
Vissza a vezérekhez! Soroljuk csak őket!
Árpád, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm.
Kissé idegen nevek, nem? A többségük. Ond? Kond? Töhötöm? Barbárok.
Manapság az emberlét alapjog. Meg nem vonható, el nem vehető. El nem veszíthető. Manapság több jogász él Budapesten, mint gombaszakértő, hímzőnő, lovász. Együttvéve. Úgy látszik, papírlapozgatókra nagyobb szükség van. A törvény: papír.
A szocialisták törzsfőnököt cserélnek. Lepapírozva. Az új vezér csak akkor hajlandó kirántani a szablyáját, ha a seregek előtte írásbeli hűségnyilatkozatot tesznek. Vérről nem esik szó, becsületről sem. A kitöltendő nyomtatvány végén nincs átokformula. Fenyegetés. Majd’ mindenki aláírta.
Ki fogja betartani?
Az a gyanúm, ismerve a szocialista párt erkölcsi állapotát, hogy már a tollat letevén sokan papírrongynak tekintették.
Az a gyanúm, Gordon nem fog a nagy szerződő vezérek sorába lépni.
Töhötöm után Gordon?
Mi lesz?
Kuka után Gordon majd kuka.
Szabó Béla István
Forrás: Gondola.hu
