HTML

Kisgazdák Blogja

A polgári kisgazdák nem hivatalos blogja. A bejegyzés tartalmáért a szerző felelős.

Friss topikok

Good bye, Szlovákia

Kisgazda 2009.08.23. 04:28

Azok után, ami tegnap történt Pozsonyban, Komáromban és Budapesten, csakis egyet tehetünk: hazarendeljük állomáshelyéről pozsonyi nagykövetünket, és egyidejűleg felfüggesztjük a diplomáciai kapcsolatokat.



Egyetlen nemzet sem tűrheti el, hogy politikai és morális eszközökkel megalázzák. Szlovákia nem a magyar kormányt, hanem Sólyom László köztársasági elnököt, a magyarság összetartozásának alkotmányos jelképét nézte semmibe, s így rajta keresztül a világon élő valamennyi magyart.

Nincs miről beszélni. Az érvek elfogytak. Szlovákia tegnap nyíltan deklarálta, hogy államszintű kapcsolatai feláldozásával is tovább építi a maga sztrapacskademokráciáját, amelyet közönséges elmebetegek, autótolvajok, demagóg hőzöngők erőltetnek saját népükre. Minket azonban nem érdekel, miféle sorsot szán magának a szlovák többség. Ha Fico, Meciar, Slota és Gasparovic a jövőképük, akkor megérdemlik a sorsukat. A baj azzal van, hogy a Felvidéken félmillió magyart foglyul ejtett a nagytót sovinizmus. Ha most nem lépünk, legközelebb magyarokat fognak verni, üldözni, gyilkolni. Ahogyan egyébként szívük mélyén mindig is szerették volna. És ahogyan 1945-46-ban meg is tették, lelkiismeret-furdalás nélkül.

A magyarság szerencsétlenségére Magyarországot jelenleg nemzetellenes kormány vezeti. Piperkőc senkiháziakból verbuválódott nemzetközi kalandorsereg, amely alázatosan hajbókol, s azonnal ugrik minden pozsonyi füttyszóra. Amelynek egyrészt fogalma sincs, mit kellene tenni a mostani helyzetben, másrészt nagy ívben tesz a magyarság érdekeire. Ők akkor sem fognak könnyeket hullatni, ha Dunaszerdahelyen, Komáromban, Pozsonyban tényleg elszabadul a pokol, és a szlovák gyűlölet kormánysegédlettel rászabadul a magyarokra. Bajnaiéknak már régóta nincsen hitelük. Ha valami csoda folytán mégis hazahívnák a nagykövetet, és igen helyesen felfüggesztenék a diplomáciai kapcsolatokat, csak a minimálisan elvárhatót teljesítenék.

Ennyi nem elég. A világ elé kell tárni Szlovákia aljas provokációit. Fel kell venni az arcunkba dobott kesztyűt, és teljes erővel bele kell vágni Ficóék képébe. Mondjon csak egyetlen indokot, egy félénk mellékmondatot bárki Európában, amellyel meg lehetne támogatni az elmebetegek nyelvtörvényét. Mutasson bárki egyetlen hazáját féltő politikust a világban, aki nem fordul azonnal nemzetközi fórumokhoz, ha honfitársait már az anyanyelvhasználattól is megfosztják.

Jó, ha tudjuk, az egyszerű embernek is van fegyver a kezében.
Én mától nem vásárolok szlovák árut. A Made in Slovakia számomra többé nem létezik. Csakis akkor adok ki pénzt szlovák termékért, ha meggyőződtem arról, hogy felvidéki magyarok készítették. Bojkottáljuk a szlovákiai síparadicsomokat! Magyarok úgyis csak elvétve élnek arrafelé, inkább járjunk Ausztriába, ahol a pénzünkből nem magyargyűlölő idióták gazdagodnak, hanem színvonalas szolgáltatásokat és emberi viszonyokat találunk. Továbbá: szlovák szállodában soha többé nem szállok meg, ha a Felvidéken akad dolgom, kizárólag magyar tulajdonoshoz térek be éjszakára. Egyidejűleg minden ismerősömet, barátomat értesítem elhatározásomról, és hasonlókra biztatom őket.

Mutassuk meg, hogy soha nem leszünk Szlovákia kapcarongya. Azt azért nem... Ennyire mélyre soha nem süllyedünk. Majd kiderül, ki jár rosszul a mostani provokációval. Remélem, mihamarabb megtudjuk, a Lengyelország, Csehország és Magyarország szorításában dühöngő államocska mire megy önmagában. Boldogok lesznek-e polgárai, ha először a magyar állampolgárok, majd lassan egész Európa kivonul abból a szerencsétlen országból?

Szentesi Zöldi László
Forrás: Magyar Hirlap online

Sólyom László a komáromi dunahídon
Sólyom László a komáromi dunahídon

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kisgazda.blog.hu/api/trackback/id/tr481331979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[Hungar] (törölt) · http://hungar.blog.hu 2009.08.24. 16:53:46

a nagykövetet nem rendelik haza.az egyértelmű, hogy minden magyarnak szól ficóék üzenete: "nem kelletek!"
sajnálom, hogy így van, remélem nem csorbul tovább Magyarország tekintélye ezekkel az elmebetegekkel szemben.
süti beállítások módosítása